h i r d e t é s

Zsigerből gyülöli a baloldalt a Kálmán Olgát is fenyegető férfi

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Zsigerből gyülöli a baloldalt a Kálmán Olgát is fenyegető férfi

2021. május 07. - 11:03

Kertes házas övezetben, idős édesanyjával él Győr központjától nem messze az a férfi, aki többek között fejlevágással, felgyújtással és családja kiirtásával fenyegette meg hosszas üzeneteiben Kálmán Olgát, a DK politikusát – tudta meg a Blikk.

„Iszonyatosan, minden elképzelést felülmúlóan gyűlölöm a baloldalt. Nem titkolom, rengeteg politikusnak írtam már mérhetetlenül mocskolódó, gyűlölködő levelet. Kálmán Olga csak az egyik a sok közül. A családban mindenki jobboldali, de messze én gyűlölöm a legjobban őket, köztük Kálmán Olgát is” – mondta az a férfi a Blikknek, aki a napilap szerint korábban fenyegető üzeneteket küldött a DK elnökségi tagjának.

Az 53 éves férfi Győr egyik kertvárosi részén él idős édesanyjával. Az ő profilját használta az üzenetek elküldéséhez, amit állítása szerint azért tett, mert a tudakozó nem tudott neki elérhetőséget adni Kálmán Olgához. A férfi azt is mondta a lapnak, hogy “a baloldal mérhetetlen gyűlölködést folytat ellenük, jobboldali érzelmű emberek ellen”, és “ezt nem lehet tovább elviselni, kibírni és elfogadni”.

"Nincs mitől félnem, nem követtem el bűncselekményt, csak a véleményemet írtam le. Talán drasztikusan fogalmaztam, de természetesen soha nem váltottam volna be a fenyegetést. Biztosan nem fogok börtönbe menni Kálmán Olga miatt” – mondta.

Az ügyben a BRFK az életet, testi épséget, egészséget sértő vagy közvetlenül veszélyeztető esemény bekövetkezése látszatát keltve elkövetett zaklatás vétségével gyanúsítja V. Gábort, aki szabadlábon védekezhet.

Mint mondta, a feljelentést követően négy rendőr ment ki hozzá, “elvitték a számítógépet és két telefont, aztán bevittek kihallgatásra. Tanultam az esetből, megígértem nekik, többé nem fogok ilyet csinálni, ilyen levelet írni. Hogy bocsánatot kérek-e Kálmán Olgától? Majd ha előbb ő bocsánatot kér Orbán Viktortól a gyalázatos kijelentéseiért” – tette hozzá. (hvg.hu)