h i r d e t é s

Vona Gábor parlamenti mandátumáról is lemondott

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vona Gábor parlamenti mandátumáról is lemondott

2018. április 10. - 08:22

A hétfői elnökségi ülésén Vona lemondott pártelnökségéről, nem is indul érte a tisztújítón. Parlamenti mandátumát pedig nem veszi át. 

Fotó: Vona Gábor / Facebook

Vona Gábor Facebook-posztban jelentette be döntését, és a hétfői elnökségi ülésük eredményét. - írja az Index

"Lemondok az elnökségi tisztségről A mai napon - a tegnapi választási eredmények fényében - ígéretemhez hűen benyújtottam a lemondásomat, amelyet a Jobbik elnöksége elfogadott. A közeljövőben a Jobbik tisztújító kongresszust fog összehívni, hogy új elnököt válasszon, a tisztújításon nem méretem meg magam. Egyúttal jeleztem az elnökség felé, hogy listás parlamenti mandátumomat nem fogom átvenni."

Vona a választás estéjén már bejelentette, hogy be fogja adni lemondását, majd most hétfőn megtartották elnökségi ülésüket. Vona akkor még úgy fogalmazott, hogy

Ha én benyújtom a lemondásomat, az elnökségnek ki kell írnia egy tisztújító kongresszust, amin elnököt választanak. Van bennem még politikai tartalék, de majd a kongresszus dönti el, kit akar elnöknek. De a néppártosodási folyamat, amivel növeltük a bázisunkat, egyértelművé teszi a jövőnket. Nem tervezek változtatást a választás után

Mint most kiderült, végül kivonul a politikából. - írja az Index

A Jobbik a vasárnapi választáson listán 19,34%-ot ért el, ami jelen állás szerint 25 képviselői helyhez elég. Jobbikos egyetlen választókerületet hozott el Fejér megyében.

A Jobbik egyik alelnöke, Toroczkai ma korábban Facebookon ment neki Vonának, azt írta, "Vona Gábor megbukott, de a Jobbik él.

otó: Vona Gábor / Facebook