h i r d e t é s

Vizsgálat közben rázuhant a CT-berendezés egy darabja a benne fekvő páciensre a temesvári kórházban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vizsgálat közben rázuhant a CT-berendezés egy darabja a benne fekvő páciensre a temesvári kórházban

2020. augusztus 31. - 07:54

Az egy méter átmérőjű forgó alkatrész éles alumíniumperemmel ellátott műanyag gyűrű, és másodpercenként 400 fordulatot tesz meg.

Forrás: Főtér.ro

Egy 36 éves, agyi érkatasztrófát szenvedett nőt éppen a komputertomográfban vizsgáltak Romániában a temesvári megyei kórházban, amikor az orvosi eszköz egyik darabja leesett, és a benne fekvő páciensre zuhant – írja a Főtér.

A kórház menedzsere elmondta, egy forgó részről van szó, amely egy egy méter átmérőjű, éles alumíniumperemmel ellátott műanyag gyűrű. A menedzser szerint ez az alkatrész másodpercenként 400 fordulatot tesz meg, így akár tragédia is történhetett volna.

A nő sérülését így is több öltéssel kellett összevarrni. 

Kiderült az is, hogy a CT-t még 2018-ban kapta a kórház az egészségügyi minisztériumtól, de már akkor egyértelmű volt, hogy gyenge a minősége. Ennek ellenére üzembe állították, és két évig a szükséges engedélyek nélkül működött. Idén februárban leállították, és kérték a szükséges engedélyeket, amelyeket végül június végén kaptak meg.

Az eszközt rossz minősége miatt nem akarták használni, mégis rákényszerültek. A kórház vezetősége feljelentést tett az életveszélyes CT beszerzését övező rendellenességek miatt. (nepszava.hu)