h i r d e t é s

Virágkocsik a Nagyboldogasszony Ünnepi Héten

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Virágkocsik a Nagyboldogasszony Ünnepi Héten

2018. augusztus 14. - 10:11

A nemzet egységét jelképező, Szent Koronát ábrázoló virágkocsit rendre bemutatják más városokban is a Debreceni Virágkarnevál előtt. 

Forrás: esztergom.hu

Augusztus 14-16. között ismét megtekinthető lesz a Szent Korona Virágkocsi és az Esztergom-Debrecen Virágkocsi is a Bazilika mellett. A 2018-as közös virágkompozíció neve: „A napba öltözött asszony” lesz. A csíksomlyói búcsú legendáriuma jelentős részben a – székely elnevezés szerint – „Babba Mária a Napba öltözött Boldogasszony” kegyszoborhoz kötődik. A csíksomlyói zarándokok nemcsak hitük mellett állnak ki, hanem minden évben kifejezik ragaszkodásukat nemzetükhöz és anyanyelvükhöz is.

A közös virágkocsihoz az ihletet a Biblia Jelenések könyvének 12. fejezetéből merítette a művész úr.

A Szentírás a szülés előtt álló, egyetemes jót szimbolizáló Nagyboldogasszony és a gonoszt megtestesítő sárkány küzdelmét mutatja be. A történet végkimenetele ismert, a Megváltót világra hozza Mária, a sárkány pedig legyőzetik, a virágkocsi ilyen értelemben az abszolút jó diadalát hirdeti.

Augusztus 15-én dr. Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek celebrálja 10.30-kor a szentmisét a Bazilikában.

A Várszínház augusztus 15-én, 21 órától ingyenes kulturális programot szervez a kiállított virágkocsik mellett "Magyarok fénye, Ország reménye..." /Szent Korona Éve - Nagyboldogasszony Ünnepe - Mária Mennybemenetelének Napja/ címmel. Az Énekes imádságokban közreműködnek: Pitti Katalin, Pálmai Árpád, Hegedűs Valér és az esztergomi plébániák közösségei és zenei együttesei.

Augusztus 17-én "Nagyboldogasszony Ünnepe" lesz a Széchenyi téren. A Városháza nagytermében a HIMNUSZ "1110 esztendő tölgybe vésve" című 5 méter széles, faragott táblakép bemutatóját tartják 16 óra 45 perctől.

Augusztus 19-én az ünnepi tűzijáték 21 órakor kezdődik. Aláfestő zene kíséretében a Duna közepéről lövik fel 15 percen keresztül a fénytüzeket. A zenét az Erzsébet parkban és a Várhegyen is lehet majd hallani.