h i r d e t é s

Viharos széllel záporok érkeznek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Viharos széllel záporok érkeznek

2022. január 17. - 05:46

Észak felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, csak kisebb körzetekben lehetnek szakadozások és rövid napos időszakok.

Egy hidegfront hatására sokfelé megerősödik, az ország északi felén pedig viharossá fokozódik a nyugati-északnyugati szél. Kezdetben csak elszórtan számíthatunk hószállingózásra, egy-egy hózáporra, majd napközben és az esti órákban észak felől egyre többfelé alakulhat ki kisebb eső, zápor, északon a magasabban fekvő tájakon havas eső, hózápor is előfordulhat. Hajnalra délnyugaton a szélcsendesebb tájakon pára, köd képződhet. Reggel -7 és +2, napközben 3 és 10 fok között alakul a hőmérséklet.

Orvosmeteorológia

Hétfőn erős hidegfronti hatás érvényesül, emiatt felerősödhetnek a görcsös és ízületi panaszok, sokaknál fejfájás is jelentkezhet, melyet a szél csak tovább fokozhat. A szél miatt ugyanakkor alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, ingerlékenyek, nyugtalanok lehetünk.

Alvászavarok is előfordulhatnak.

Keringési- és vérnyomás-problémák jelentkezhetnek, nő a szívinfarktus kockázata, valamint a kismamáknál könnyebben beindulhat a szülés.

Öltözzünk melegen, rétegesen, erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt, figyeljünk a megfelelő vitamin-utánpótlásra!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.