h i r d e t é s

Vigyázz ellenzék! A Fidesz megpróbál csőbehúzni benneteket!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Vigyázz ellenzék! A Fidesz megpróbál csőbehúzni benneteket!

2016. szeptember 30. - 18:44
0 komment

Orbánék szerint, a politikai értelemben véve jelentéktelen népszavazási kampányra több, mint 10 milliárd forintot költöttek el, és tevékenységük egyetlen hozadéka az egymás iránti gyűlölet elhatalmasodása Magyarországon.

Orbán Viktor korábban még arról beszélt, hogy a nagy részvételi arány nagyobb nyomatékot is ad a kormány érveinek Brüsszelben, most azonban a Katolikus Rádiónak adott interjúban már azt mondta: inkább érzelmi jelentősége van annak, hogy érvényes lesz-e a népszavazás – politikai értelemben nincs jelentősége a részvételnek.

Hetek óta versenyt hazudnak a fideszes politikusok a kvótanépszavazás sikeréért, miközben egyre erősödnek azok a hangok, amelyek szerint eredménytelen lehet a népszavazás.

Közben Orbán Viktor miniszterelnök távol tartja magát a népszavazási kampánytól, pedig korábban azt szivárogtatták ki a sajtónak, hogy teljes mellszélességgel bedobja magát a szavazók meggyőzésébe.

Egyetlen dologra jó már csak ez az értelmetlen kampány, vasárnap ország-világ megtudja, hogy hányan vannak azok a fideszesek, akiket sikerült teljes mértékben ráhangolni a gyűlöletre, akik elhiszik a Fidesz hazugságait és istenként tisztelik azt a sunyi barmot, aki jelenleg Magyarország miniszterelnöke.

Közben Kósának huzatot kapott a szája és tétnélküli kijelentésre ragadtatta magát.

A Fidelitas országos választmányának budapesti ülésén egy kérdésre válaszolva azt mondta, hogyha a vasárnapi népszavazáson az igenek kerülnének többségbe, akkor lemond a kormány.

A Fidesz frakcióvezetője szerint, ha az igenek kerülnek többségbe a vasárnapi népszavazáson, akkor sem a kormány, sem pedig Orbán Viktor nem tudná hitelesen képviselni az emberek álláspontját.

Túltolták, eltolták?

Ez a valóságban azt jelenti, hogy csak akkor mondanának le, ha a népszavazáson az igen szavazatok lenyomnák a nemeket. Az ellenzékiek többsége pedig el sem megy, próbálva érvényteleníteni azt. Úgyhogy Kósa Lajos igazából az ellenzékhez szólt, hogy menjenek el szavazni és érvényesítsék a Fidesz népszavazását. Sokan nem fognak elmenni, mert már nagyon unják, hogy a csapból is csak a folyamatos gyűlöletkeltés folyik.

És bizony azoknak az amúgy jobb érzéső polgármestereknek is majd el kell számolniuk a lelkiismeretükkel a képviselőtestületükkel együtt, akik szerepet és részt vállaltak a gyűlöletkeltésben pusztán csak azért, hogy Orbán Viktor hatalomban maradhasson.

A magyar népszavazást a kormányfő nem azért tartja fontosnak, mert sok ember mond valamit, hanem azért, mert egy demokráciában ha az emberek mondanak valamit, annak súlya van, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az eredménnyel – fogalmazott Orbán Viktor – „hamuba sült pogácsát tesz a tarisznyájába”, és elindul Brüsszelbe.