h i r d e t é s

Vérfürdőt rendezett egy kirúgott gyári munkás Chicago mellett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vérfürdőt rendezett egy kirúgott gyári munkás Chicago mellett

2019. február 16. - 06:57

Öt emberrel végzett, mielőtt a rendőrök agyonlőtték.

Forrás: Chicago Tonight

Az NBC televízió késő esti híradójának értesülései szerint az elkövetőt a lövöldözés reggelén elbocsátották a munkahelyéről, feltehetően ez motiválta tettét. - írja a 24.hu

Az első jelentések még arról szóltak, hogy a lövöldöző férfit a rendőrök elfogták. A helyi rendőrség vezetője azonban közölte, hogy a tettest a rendőrséggel vívott tűzharcban agyonlőtték. Az elkövetőt Gary Martinként azonosítottak.

Kristen Ziman rendőrfőnöknő elmondta: Gary Martin 45 éves, és annak a gyárnak a dolgozója volt, amely mellett lövöldözni kezdett. Tettének okára egyelőre nincs magyarázat, de a nyomozás már megindult.

Az első dördülések utáni percekben kivonuló rendőrök közül öten megsebesültek, őket kórházban ápolják, egy hatodik rendőrt pedig könnyebb térdsérüléssel elláttak és már haza is engedtek. A sebesültek számáról a rendőrfőnök nem adott tájékoztatást, de megerősítette a korábbi információkat, amelyek szerint valamennyiük állapota stabil.

A sajtókonferencián megjelent J.B. Pritzker Illinois állam demokrata párti kormányzója és Richard Irvinpolgármester is. „Szégyen, hogy az ilyenfajta lövöldözések mindennaposakká váltak országunkban” – hangsúlyozta rövid beszédében a város elöljárója, hozzátéve, hogy „a társadalom ezt nem engedheti meg”.

Donald Trump elnök – akit azonnal tájékoztattak a történtekről – Twitter-bejegyzésben fejezte ki együttérzését az áldozatoknak és családtagjaiknak. „Amerika veletek van” – írta az elnök és egyúttal megköszönte a rendőrök áldozatos munkáját is.

Felháborodásának adott hangot és a fegyvereladások korlátozását és szigorítását követelte több amerikai politikus is, köztük Gabby Giffords, aki korábban maga is lövöldözés áldozata volt, és Richard Durbinillinois-i demokrata párti szenátor.

Garry Martin a mintegy kétszázezer lelket számláló kisváros ipari negyedében, egy gyár irodaépülete mellett lövöldözött. Az egyik szemtanú felismerte őt, és az ABC televízió helyi szerkesztősége munkatársának elmondta, hogy a férfi a gyár dolgozója volt. (24.hu)