A csőtörések is gyakoriak, évszaktól függetlenül. Agárd, Gárdony, Velence, Pákozd és Sukoró több utcájában súlyos pénzeket költenek az emberek palackos vízre, víztisztítókra és szerelőkre – miközben az ország egyik legmagasabb vízdíját fizetik ki a szolgáltatónak minden hónapban.

Miközben Magyarországot a Velence Korzóra kihelyezett sárga műanyag székek tartották lázban, azon a héten a velenceiek a gárdonyiakkal karöltve még inkább húsbavágó problémával küzdöttek: éppen nem volt iható vezetékes ivóvízük. A legnagyobb közösségi oldalra posztolt fotók sorának tanúsága szerint egyes utcákban nem világos-, vagy sötétbarna, hanem gyakorlatilag a feketéhez közelítő víz folyt napokig a csapokból, eltömítve a szűrőket és megfestve a szanitereket.

Nem egyedi az eset: évente néhányszor hasonló a helyzet Agárdon, Gárdonyban, Velencén, a tó északi partján pedig olykor Pákozd és Sukoró néhány részén is. Közös e településekben, hogy – Agárd kivételével – valamennyi területén a Dunántúli Regionális Vízmű (továbbiakban: DRV) Zrt. szolgáltat. 

#csakacsapvíz?

Természetesen ők is tudnak a vízproblémákról, hiszen azok évek óta fennállnak.

Visszanézve csak az elmúlt pár esztendő nyílt közösségi panaszait, az alábbi időszakokban volt probléma: barna víz jött a csapokból 2015 júniusában, 2016 júliusában, 2017-ben márciusban, júniusban, majd augusztusban két különálló héten. 2018-ban már négy alkalommal, januárban, májusban, augusztusban és novemberben jött fekete víz a Velencei-tó környéki csapokból napokon keresztül, az idei mérleg pedig (eddig): februárban, márciusban és június első hetén folyt sötét, visszataszító víz sok gárdonyi és velencei lakos csapjából.

A minőségcsökkenésen túl az említett többéves időszakban máig összesen 16 alkalommal végzett hálózatkarbantartást-, vagy felújítást a DRV Zrt. az érintett településeken. A faültetések és rendszeres véradások szervezésében is jeles társaság természetesen erősen kampányol a vezetékes víz fogyasztásárt (még hashtaget is találtak ki hozzá). Mint vallják:

Magyarországon az ivóvíz minősége európai viszonylatban is jónak számít. Fogyaszd te is bátran, csapvizet inni jó!

Elméletben ez igaz is. Csakhogy más a helyi gyakorlat. Így a vízügyes véleményt – főképp a bevezetőben írtak miatt – a tókörnyékiek nem igazán osztják maradék nélkül. Íme néhány kendőzetlen lakossági gondolat – a több száz közül – az utóbbi hetekből-hónapokból:

„Több napja ilyen a víz Velencén is, minden tönkre fog menni itthon. Csak azt nem tudom, ki fogja ezt kifizetni?”

„Nálam állandóan a szennyvíz bűze „illatosítja” be a lakást, egy éve élek itt, azóta víztisztítót használok, ihatatlan a csapvíz. Amikor szóvá tettem azt válaszolták: Ez van!”

„Én ma ásványvízből főztem a húslevest…”

„Boltból kell ásványvizet vásárolni, hogy ebéd kerülhessen az asztalra… Családonként több száz liter vizet folyatunk el, hogy megpróbáljunk ivóvízhez jutni…Aki undorodik tőle, koszosan kell munkába/iskolába mennie.”

„Mindig mást mondanak. A háztartási gépeket, bojlert remélem a DVR cseréli majd! Ebből a vízből főzök, de forralás után is rossz. Állandó hasmenést okoz.”

„Az …utcában is ilyen a víz. Nekem egy kazán bánta.”

„Én is most engedtem egy kád sarat. Kíváncsi lennék, hogy a retkes víznek hány forint a köbmétere, mert minden hónapban ez van, de a számla semmivel sem kevesebb.”

„Ebédkor a Kék Tóban a menühöz nem adtak vizet, mert ihatatlan volt.”

 „Gárdony, … utca. Nálunk kéthetente két napot mindig ilyen a víz, három éve tűröm, elég volt.”

A legutóbbi, 2019. június első hetében bekövetkezett „vízfeketedés” különösképpen érzékenyen érintette a gárdonyiakat, mert előtte pár nappal a hatalmas, több napos esőzések miatt még a vasútállomás parkolója is tóvá változott. Ugyanis a parkoló vízelvezetése is problémás évek óta, de ez külön témát érdemelne.

A DRV szokás szerint ki is adott gyorsan egy rövid közleményt, miszerint a kémiai elemek.

Vas és mangán országa vagyunk

A Velencei-tó környéki települések a Velence-Ercsi távvezetéken át kapják a vizet. Ennek hibái régóta közismertek a környéken, elöregedett és gyenge a hálózat, a DRV pedig ezen kívül mindig arra hivatkozik, hogy a nyáron a tóra zúduló kiskertes és nyaralós tömegek megnövekedett vízigénye rontja a helyzetet.

Ez nyilván igaz, de – mint fentebb dátumszerűen soroltuk – ugyanilyen fekete az ivóvíz novemberben és januárban is, tehát az időjárás és a népsűrűség lényegében mindegy.

A víz sötétedését egyébként a rossz és öreg hálózatban leülepedő, majd elszabaduló vas-dioxid és a mangán-dioxid jelenléte okozza, de a szolgáltató mindig hangsúlyozza, hogy ez csak esztétikai problémát okoz, egészségügyit nem, a víz nyugodtan iható.

A mangán a hivatalos ajánlások szerint valóban felfogható esztétikai problémának, azonban nem árt tudni, hogy az unióban kötelező, így hazánkban is alkalmazandó koncentrációja 0,05 mg/l. A Velencei-tó környéki vizekben általánosan 5,5 feletti ez az érték. Lehet, hogy esztétikailag nem tragikus, de az is biztos, hogy ember nem szívesen kortyol bele.

A lakosok a panaszkodás mellett igyekeztek a polgármestereikhez fordulni, de úgy tűnik, nem sok sikerrel. Koszti András (Fidesz) is csak azt a tájékoztatást közölhette, amit ő maga is megkapott a szolgáltatótól, de különvizsgálat nem indult. A velencei polgármester ezzel részéről rövidre is zárta az ügyet, több közleményt nem adott ki. A “nesze semmi, fogd meg jól” vonalra ráerősített a megyei hírlap is, egy négymondatos tényfeltárásban miszerint “a víz barna, de nem ihatatlan”.

Az Átlátszó levélben kereste meg a városvezetőt, ahogy Tóth István fideszes gárdonyi polgármestert is, azt firtatva, hogyan igyekeznek orvosolni ezt a több éve folyamatosan fennálló problémát? Az is érdekelt volna minket, milyen hatással vannak a rendszeresen jelentkező ivóvízgondok a két településre áramlás-szerűen betelepülők érkeztével, hiszen az építkezéseknél jelentkező többlet vízigény és az új rákötések nyilván tovább terhelik a hálózatot. Egyáltalán: van-e tudomásuk az új ingatlantulajdonosoknak, hogy ilyen problémákba ütköznek majd? Választ azonban egyik polgármestertől sem kaptunk.

Eddig egyikük sem nyilatkozott meg a DRV interneten indított kampányában sem, amelyben a cég szolgáltatási területén lévő települések polgármesterei mesélnek lelkesen – egy pohár vízzel a kezükben – a vezetékes víz fogyasztásának áldásairól.

Most akkor jön a lajtoskocsi, vagy sem?

Nem igazán, de erről majd később. 

Válaszolt viszont kérdéseimre Tessely Zoltán, a térség fideszes parlamenti képviselője. A problémát ő is a nyaraló tulajdonosokra és a télen az aknák vízmentesítéséről nem gondoskodó, és az aknát elfagyni hagyó zártkertesekre tolja. De azt elismeri, hogy ez a helyzet nem maradhat így fenn tovább, „egyrészt a Velencei-tó környéki lakosság igényeinek biztosítása miatt, másrészt a Velencei-tó, mint turisztikai desztináció jó hírének megtartása miatt sem.”

Arra a kérdésre, hogy eddig miért nem történt meg a vezetékek komplett felújítása, a képviselő úgy reagált, „a 2014-2020-as pályázati időszakban volt lehetőség ivóvíz minőség javító beruházások megvalósítására a KEOP terhére, de az arzén tartalmú ivóvizek kiváltása, megtisztítása prioritást élvezett, így ez a nagyságrend nem férhetett bele ebbe a keretbe.”

Felcsillanhat viszont a remény a 2021-2027-es pályázati időszakban, amikor is Tessely Zoltán szerint „mindent meg kell tenni, hogy a Velencei-tó környékét érintő vízügyi fejlesztések megvalósulhassanak. Amire a következő pályázati ciklus megnyílik, összefogással nem lehetetlen, hogy kész, megvalósítható, engedélyes tervdokumentáció legyen, így a pályázat benyújtása azonnal meg tud majd történni. Ha az engedélyes tervek előbb elkészülnek, mint a következő pályázati ciklus megnyitása, akkor igyekezni fogunk közvetlen nemzeti forrás allokálása érdekében kormányzati segítséget kérni.”

A képviselő hozzáteszi, a várhatóan minimum 50 milliárdos beruházás ügyében történtek már konkrétumok, március közepén kezdeményezett egy átfogó egyeztető tárgyalást az Energetikai és Közmű Szabályozási Hivatal (Bruttó Átlagbér Tizenötszörösét Mégsem Megkapó) elnöki kabinetjének munkatársaival, a DRV és a Fejérvíz Zrt. szakmai vezetésével és Galambos Dénes miniszterelnöki biztos kabinetvezetőjével. Az eseményen „a résztvevő felek mindannyian egyetértettek abban, hogy ez egy fontos megoldandó probléma, és az is pontosan látható, hogy ebben kinek milyen szerepe van.”

A pozitív végkifejlet tükrében a gárdonyi és velencei érintett lakosságnak tehát csak úgy két-nyolc évet kell várakoznia a máshol normális kinézetű ivóvízre.

E cikk írásakor, június utolsó hetének elején egyébként enyhén világosbarna az ivóvíz, elvesztette feketeség jellegét, így a lakosok nagy része már – a házi vízszűrőkön áteresztve – használja. Mint a panaszosok egyike az Átlátszónak elmondta, az igazán kritikus napokban igazából a lajtoskocsit várták nagyon, ezt a szolgáltatást ugyanis folyamatosan kínálgatta közleményeiben a cég. Mint a hölgy megjegyzi, a lajtoskocsi máig sem érkezett meg, hiába kérték.

Végezetül: a panaszokról, a helyzetről, a lehetséges megoldási lehetőségekről összeállított kérdéseket természetesen elküldtük a DRV Zrt. illetékeseinek is. Szerettük volna megtudni, vannak-e létező terveik a vízhálózat felújítására, netán az országos viszonylatban is kiemelkedően magas (1000 Ft/m3) tókörnyéki vízdíj csökkentésére, a lakosok kompenzálására, egyebekre. A cég sajtósa pár nap türelmet kért, majd újabb türelmet és megint újabbat. Végül azt közölték lapunkkal, egy újabb, a honlapjukra kitett közleményből mindenre választ kaphatunk.

Azóta várunk. Talán a válaszok együtt jönnek majd a lajtoskocsival.

atlatszo.hu