h i r d e t é s

Végre kiderült, léteznek-e szellemek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Végre kiderült, léteznek-e szellemek

2017. március 06. - 11:02

Egy elméleti fizikus rakott pontot a kísértetek témájának végére. Rengetegen állítják, hogy láttak, érzékeltek már kísértetet az életük során, de Brian Cox most felfedte az igazságot.

Forrás: pixabay.com

A BBC egyik műsorában vendégeskedett Brian Cox, elméleti fizikus, akit azért hívtak meg, hogy tudományos alapokra helyezve beszélgessenek a szellemekről. Cox nagyon határozottan indította az interjút. 

"Még mielőtt feltennék az első kérdést, szeretnék leszögezni valamit: nem azért vagyunk itt, hogy a szellemek létezését vitassuk, ugyanis ez egy egyértelmű tény.

Brian rengeteg kísérletet végzett el az igaza bizonyításához, és véleménye szerint a választ a termodinamikában kell keresni. A termodinamika második törvénye kimondja: ahogy a használt energia szétoszlik, úgy növekszik a káosz - és mivel a szellemek nem rendelkeznek határfelülettel, azaz nincs a fizikai valóságban megfogható testük, így az energia szétoszlik. 

Márpedig ahhoz, hogy egy lény hangot adjon ki, és tárgyakat mozdítson meg, bizony komoly energiákra lenne szükség. De mivel az energia szétterül a környezetben, ezért nem tud sehogy sem csoportosulni.

Ráadásul, a Nagy Hadronütköztető sem jelzi semmilyen módon szellemek létezését. Természetesen ez a rendszer sem észlel mindent, de azt minden esetben látni, ahogy az energia szállítja a sejtjeink információit, bármilyen élőlényről is beszélünk. Ha pedig azt állítjuk, hogy a kísértetek az emberi élet maradványaiból keletkeznek, akkor kellene rendelkezniük valamilyen sejtállománnyal, amelyben áradhatna az energia, de a Nagy Hadronütköztető nem észlel semmi ilyesmit - írta meg a Real Clear Science. (life.hu)