h i r d e t é s

Végleg megpecsételődhet a Huawei sorsa Romániában

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Végleg megpecsételődhet a Huawei sorsa Romániában

2021. április 20. - 06:09

Hamarosan jogszabály rendelkezhet arról Romániában, hogy a kínai Huawei Technologies semmilyen, az 5G-s hálózatok építésében érdekelt szolgáltatócégnek vagy egyéb szervezetnek nem lehet beszállítója.

A kép illusztráció! - Forrás: gbl IT group

Múlt hét végén véglegesítette a román kormány azt a jogszabálytervezetet, melynek eredményeként a kínai Huawei Technologies végérvényesen kiszorulhat az 5G-s mobilhálózatok beszállítói köréből. A rendelet lényegében annak a hasonló tartalmú, az Egyesült Államok és Románia között kötött egyezménynek a jogszabályi vetülete, melyet a két ország vezetői, Donald Trump amerikai és Klaus Johannis román elnök 2019-ben láttak el kézjegyükkel. Ez volt egyébként az első, ebben a témában megszületett kétoldalú egyezmény a világon.

A jogszabály előkészítése és elfogadása hosszú hónapokat vett igénybe, az alapvetően amerika-párti román politikai vezetés döntése ugyanakkor már régóta borítékolható volt. A román parlament elé várhatóan a következő hetekben kerülő törvényjavaslat ugyanakkor ezúttal sem nevezi meg konkrétan sem Kínát, sem a Huaweit, a szövegezés és a korábbi nyilatkozatok alapján ugyanakkor egyértelmű, hogy a jogszabály gyakorlatilag teljesen ellehetetleníti a legnagyobb kínai hálózati eszközbeszállítót Romániában.

A jogszabály ugyanis kimondja, hogy bármilyen, idegen kormány által irányított, vagy nem kellően transzparens tulajdonosi háttérrel rendelkező, az anyaországában bármilyen egyedi elbánást kapó vállalat ki van zárva az 5G-s hálózatok beszállítói köréből Romániában. Bár a törvényjavaslat nem tér ki konkrétan az 5G-s hálózatok kiberbiztonsági vetületeire, több korábbi kormányzati nyilatkozat is kitért a hálózatépítés nemzetbiztonsági kockázataira. A Huawei Technologies mindmáig határozottan tagadja, hogy eszközeinek használata bármilyen szintű kiemelt biztonsági kockázatot jelentene.

A most elkészült törvényjavaslat szentesítése az egyik előfeltétele annak, hogy Románia kiírja az 5G-s hálózatok kiépítéséhez használható frekvencialicencek értékesítésére vonatkozó eljárást, melyet az év második felében tervez lebonyolítani a helyi kormányzat. A nyertes cégek a Huawei (és a szintén kínai ZTE) kizárásával így jobb híján két európai (Ericsson és Nokia), valamint egy feltörekvő ázsiai (Samsung) partnertől szerezhetnek majd be olyan eszközöket, melyeket az új generációs hálózatokba építenek.

A Huawei tavaly ősszel közölte, hogy uniós szintű jogi lépéseket szándékozik tenni annak érdekében, hogy a román, illetve a hasonló tartalmú lengyel jogszabályokat hatályon kívül helyezzék, az Európai Bizottság ugyanakkor minden ezzel kapcsolatos panaszt elutasított. Az EU végrehajtó szerve az ominózus ügyek kapcsán úgy érvelt, hogy bár a nemzetközösség tagállamai egységes kiberbiztonsági elvek mentén építik saját hálózataikat, a jogszabályi környezet lehetőséget ad minden tagállam számára egyes vállalatok jelenlétének korlátozására, amennyiben az a helyi vezetés álláspontja szerint nemzetbiztonsági érdekeket szolgál.

A Huawei romániai jelenlétét nem könnyíti meg az sem, hogy a kínai cég román leányvállalata az anyacéghez hasonlóan 2019 augusztusában - a román-amerikai egyezmény aláírásakor - rákerült az Egyesült Államok számára nemzetbiztonsági kockázatot jelentő entitások listájára, ezzel lényegében minden amerikai technológiától és partnertől elvágva a fiókcéget. Korábban még nem volt példa arra, hogy Kelet-Európában működő cég felkerült volna az USA tiltólistájára. (hwsw.hu)