h i r d e t é s

Végleg kivonulnak Gyurcsányék a parlamentből - Szavazni sem járnak majd be

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Végleg kivonulnak Gyurcsányék a parlamentből - Szavazni sem járnak majd be

2016. október 10. - 09:18
0 komment

Végleg kivonulnak a parlamentből a DK országgyűlési képviselői az index.hu információi szerint – írja a hvg.hu

Végleg kivonulnak Gyurcsányék a parlamentből - Szavazni sem járnak majd be

A lap úgy tudja, hogy a döntést a párt elnöksége hétvégi rendkívüli ülésén hozta meg.

Mostantól tehát nem vesz részt az üléseken és a bizottsági munkában a négy képviselő, Gyurcsány Ferenc, Vadai Ágnes, Varju László és Oláh Lajos.

Szavazni sem járnak majd be, kivéve a kétharmados voksolásoknál, ahol szükség van rájuk, hogy ne legyen meg a Fidesz számára szükséges többség.

A képviselők döntésük miatt pénzbüntetést kapnak majd a házelnöktől, ezt elfogadják. Nem akarják viszont, hogy megszűnjön a mandátumuk. Ez az alaptörvény szerint akkor történne meg, ha egy éven keresztül nem vesznek részt az országgyűlés munkájában. Az Index úgy tudja, erre azt a megoldást találták ki Gyurcsányék, hogy egy "jelentéktelenebb" szavazáson egy év múlva bemennek gombot nyomni.

Gyurcsány Ferenc azután hívta össze a párt vezetését, hogy szombaton felfüggesztették a Népszabadság kiadását. 

hvg.hu