h i r d e t é s

Véget ér az enyhe ősz

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Véget ér az enyhe ősz

2021. október 22. - 05:35

Pénteken vonul át felettünk a jelentős lehűlést hozó hidegfront, szórványosan eshet is! A hétvégén pedig tovább hűl az idő, erősebb fagyok megjelenésére is lehet számítani.

Jellemzően erősen felhős vagy borult marad az ég, de az északi, északkeleti megyékben a nap első felében kevesebb felhő lesz, így ott legalább pár órára kisüthet a nap. Határozottan majd estétől kezd el északnyugat felől csökkenni a felhőzet. A csapadék a délnyugati, déli harmadra korlátozódik, a Dél-Dunántúlon néhol jelentős mennyiségű csapadék hullhat.
Délután másutt is előfordulhatnak néhol jelentéktelen záporok. A délnyugati, nyugati szél általában mérsékelt marad, napközben csak az északkeleti megyékben számíthatunk élénk, olykor erős széllökésekre. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul, délnyugaton az alacsonyabb, északkeleten a magasabb értékekkel. Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton az ország nagy részén már sok napsütésre számíthatunk, de délen, délnyugaton még felhősebb lehet az ég. Legfeljebb elvétve fordulhat elő jelentéktelen eső, zápor. Az élénk, helyenként erős északnyugati szélben 11-16 fokot mérhetünk a délutáni órákban.

Vasárnap napos, csapadékmentes időre van kilátás. Északkeleten és Sopron térségében élénk lehet a légmozgás. Hajnalban többfelé fagyhat, valamint pára- és ködfoltok is kialakulhatnak, délutánra pedig 11 és 15 fok közé melegedhet a levegő.

Orvosmeteorológia

Hidegfronti hatás érvényesül, emiatt fejfájás, ízületi és görcsös panaszok, vérnyomás-ingadozás és keringési panaszok egyaránt jelentkezhetnek. Felerősödhetnek a szívbetegek panaszai.

A szelesebb tájakon élők körében erős fejfájás is előfordulhat.

Alacsony lesz hő- és komfortérzetünk, nagy lesz a megfázásveszély, ezért ajánlott a meleg, réteges öltözet.

Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk minél több zöldséget, gyümölcsöt!

idokep.hu / idojaras.hu / met.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.