h i r d e t é s

Vége lehet a nyugdíjasok és fogyatékkal élők szociális üdülésének

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Vége lehet a nyugdíjasok és fogyatékkal élők szociális üdülésének

2019. június 11. - 09:34

A jövőben kifejezetten csak a szegény gyerekeknek szól az állami Erzsébet-program a kormány által a parlamentnek benyújtott költségvetési salátatörvény szerint. Kiderült az is, hogy milliárdokat bukott az állam az Erzsébet-utalványok megszüntetésén. - írja a Napi.hu

Kimaradhatnak a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők 2020-tól az Erzsébet-programból

- derül ki a Varga Mihály pénzügyminiszter által benyújtott költségvetési salátatörvényből. "A javaslat alapján az Erzsébet-program keretében közfeladatként a jövőben kifejezetten az ifjúsági és gyermekprogramokban való részvétellel, gyermek- és ifjúsági táborok szervezésével, valamint az ezekhez kapcsolódó szervezési és lebonyolítási teendők kerülnek ellátásra" - olvasható a törvény indokló részében.

Az eddig hatályos törvény szerint a szociális üdültetés célja az volt, hogy jelentősen csökkentse azon szociálisan rászorulók, különösen gyermekek számát, akik részére nem biztosított a napi többszöri étkezés, az életkoruknak megfelelő egészséges táplálék, a tudás megszerzéséhez szükséges egészségi állapot, a regenerációhoz szükséges aktív kikapcsolódás lehetősége. "A kormány ennek érdekében indította útjára 2012-ben az Erzsébet-programot, amely kiemelt figyelmet fordít azon családosok, nagycsaládosok, fogyatékossággal élők és nyugdíjasok pihenésének támogatására, akiknek ez másként nem lenne elérhető" - szerepel a program honlapján.

A most benyújtott salátatörvény azonban kiveszi a szövegből a szociálisan rászoruló kifejezést és már csak a gyerekek üdültetése és étkezése marad benne. Ez a szigorítás nagyon sok embert érinthet: tavaly ugyanis 43 ezer nyugdíjas és 9 ezer fogyatékossággal élő tudott szociálisan üdülni. A nyugdíjasok tavaly november 30-ig foglalhattak szállást a 2019-es év üdülési turnusokra. Az elnyert üdülési támogatás legkésőbb 2020. március 31-ig használható fel az Erzsébet-programban részt vevő, többségében gyógy- és termálvizes fürdőzési lehetőséget is biztosító szálláshelyek egyikén: Balatonalmádiban, Budapesten, Bükfürdőn, Egerben, Galyatetőn, Gyulán, Hajdúszoboszlón, Hévízen, Tapolcán, Zalakaroson, Agárdon, Nagyatádon és Pogányban.

Szomorú véget ért az egykori sikertermék

Az ügy háttere, hogy az Erzsébet-utalvány kibocsátásának megszüntetése miatt szükségtelenné vált az utalvány forgalmának, illetve az abból származó bevételek felhasználásának törvényi szintű szabályozása is. A kuponokat kiadó Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. tavaly decemberben jelentette be, hogy január elsejétől sem papír, sem elektronikus formában nem forgalmaznak utalványokat, a már forgalomban levő juttatások pedig 2019 végéig használhatók fel. Ennek előzménye az volt, hogy az Országgyűlés az adótörvények módosításakor mindössze egyetlen cafeteriaelemet hagyott a kedvezőbb adózási körben - és ez az Erzsébet-utalvány helyett a SZÉP-kártya lett.

Az állami forgalmazó cég 2018-ban gigantikus méretű veszteséget könyvelt el - derül ki a cég beszámolójából. Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. 5 milliárd forint veszteséggel zárt, miközben 2017-ben 1,7 milliárd forintot keresett az Erzsébet-utalványokon az állami forgalmazó. A bevételei ugyanakkor gyarapodtak: 6,6 milliárd forintról 7,4 milliárd forintra. Az Erzsébet-utalványok gyártásának megszűnése jelentős károkat okozott a társaságnak. "Az utalványok kibocsátásához és beváltásához kapcsolódó informatikai rendszerek nagy részének terven felüli értékcsökkenése vált szükségessé" - olvasható a beszámolóban. Az egyéb értékvesztések - például a gyártáshoz szükséges alapanyag - együttes összege pedig 2,3 milliárd forint.

A céget tulajdonló Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak (MNÜA) sem marad sok feladat, hiszen a salátatörvény megszünteti számos feladatát, köztük a szociális üdültetés, a szociális étkeztetés, illetve a szociális és gyermekvédelmi támogatások Erzsébet-utalványban történő folyósításához kapcsolódó szervezési és lebonyolítási teendőket. (napi.hu)