h i r d e t é s

Varga Judit szerint, amit a LIBE művelt Magyarországon, az "boszorkányüldözés"

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Varga Judit szerint, amit a LIBE művelt Magyarországon, az "boszorkányüldözés"

2021. október 04. - 17:39

Az igazságügyi miniszter élesen kritizálta a LIBE delegációjának Magyarországgal kapcsolatos tényfeltárását 

Varga Judit igazságügyi miniszter - Forrás: MTI/Molnár Edvárd

Az M1 televíziócsatorna műsorában Varga Judit elmondta, az igazságügy digitalizációja és a mesterséges intelligencia alkalmazása lesz a fő témája annak az igazságügy-miniszteri konferenciának, amelyet keddtől Magyarország rendez az Európa Tanács magyar elnöksége keretében.

A témaválasztás annál is inkább szerencsés, mert Magyarország élen jár az igazságügy digitalizációjában – közölte az igazságügyi miniszter.

Az is a célja a 38 ország részvételével megrendezendő tanácskozásnak, hogy a jogállami tapasztalatokat kicseréljék és elősegítsék minimális nemzetközi sztenderdek kialakítását – tette hozzá.

Varga Judit azt mondta: a 21. század mindenhol a digitalizáció kihívásaival, a mesterséges intelligencia alkalmazásával szembesíti az igazságszolgáltatás szereplőit. A digitalizáció megkönnyíti ugyan az ügyintézést, ám fontos, hogy az alapvető jogok, az adatvédelmi szempontok ne sérüljenek – magyarázta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány Európa-szerte sokat segített az igazságügy digitalizálásában, például Magyarországon sem torlódtak fel emiatt az ügyek. Ez is bizonyítja, hogy sok kihasználatlan potenciált rejt az igazságszolgáltatás digitalizációja – mondta a miniszter.

Varga Judit az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) tényfeltáró delegációjának magyarországi látogatásával kapcsolatban a műsorvezető kérdésére azt mondta: az a tapasztalata, hogy a vizsgálat egy politikai boszorkányüldözés része, amit tükrözött a delegáció összetétele is. A testület hét tagja közül ugyanis – folytatta – négyen baloldaliak, és a három jobboldali tag közül is csak egy “igazi jobboldali”, ami azt jelenti, hogy mást gondolnak családról, bevándorlásról.

“Nekünk az a dolgunk, bárhogyan is vádaskodnak”, hogy megadjuk a legprecízebb jogi válaszokat – mondta a miniszter. (liner.hu)