h i r d e t é s

Varga Judit meghosszabítaná a veszélyhelyzet meghosszabítását

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Varga Judit meghosszabítaná a veszélyhelyzet meghosszabítását

2021. február 13. - 06:16

Az Országgyűlés kétnapos üléssel kezdi meg idei munkáját. A képviselők hétfőn a kormány tagjait interpellálhatják, kedden pedig a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdhetik tárgyalni.

Varga Judit igazságügyi miniszter - Forrás: MTI

Az állami hírügynökség szerint az ülés hétfőn 11 órakor kezdődik három közelmúltban elhunyt országgyűlési képviselőre: Szabó Ferencre (Fidesz), Tímár Györgyre (FKGP) és Pánczél Gyulára (MDF) történő emlékezéssel, majd napirend előtti felszólalások hangzanak el.

A parlament az első napirendi pontban dönthet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019-es üzleti jelentéséről és beszámolójáról.

A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra és az azonnali kérdésekre egy-egy óra, míg a kérdésekre további 30 perc áll majd rendelkezésre.

Az Országgyűlés ezt követően előbb megtárgyalhatja, majd el is fogadhatja a Visegrádi Csoport megalakulásának 30. évfordulójáról szóló politikai nyilatkozatot, amelyet a Ház külügyi bizottsága terjesztett elő.

Kedden a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló kormányzati indítvány általános vitájával kezdődik az ülés. Az igazságügyi miniszter ebben a veszélyhelyzetben alkotott rendeletek hatályának meghosszabbítására tesz javaslatot.

Az ülésnap további részében általános vitát tartanak a Kúria, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az ügyészség 2019-es tevékenységéről, valamint az innovációért és technológiáért felelős miniszter nemzeti adatvagyonról szóló törvényjavaslatáról is. (MTI) / nepszava.hu