h i r d e t é s

Varga Judit: Kövér László régimódi úriemberként többre tartja a nőket

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Varga Judit: Kövér László régimódi úriemberként többre tartja a nőket

2020. május 19. - 14:14

A jobbikos Varga-Damm Andrea arról kérdezte Varga Judit igazságügyi minisztert, hogy ellátja-e megfelelően a családon belüli erőszak áldozatainak védelmét – írja a propeller.hu.

Felidézte Kövér László kijelentését, amelyben a házelnök azt mondta, hogy

szánalommal tekintek ezekre a képviselőkre, különösen azokra, akiknek a személyi száma 2-essel kezdődik, amikor olyan helyzetbe keverik magukat, amilyenbe Szabó Tímeának is sikerült legutóbb.

Varga Judit erre azt felelte, a valódi cselekvésben hisz, nem a hisztériakeltésben, épp ezért hirdette meg, hogy 2020 legyen az áldozatsegítés éve. Varga szerint a témában civil és szakértői munkacsoporott is létrehozott. 

Azt is hozzátette, hogy az ülésre készülve átnézte az ellenzék női politikusainak oldalait és elképedt, mert szerinte minden bejegyzés alatt őt női, anyai, emberi méltóságában sértő kommentek hemzsegnek.

Maguk ne kérjenek rajtam számon semmiféle nővédelmet és egyenjogúságot, amíg az önök követői ilyen megjegyzéseket engednek meg az önök oldalán

– jelentette ki.

A szintén jobbikos Potocskáné Körösi Anita beidézte Varga, Kövér kijelentéséről szóló interjúrészletét, amely szerint "Kövér László szavai tiszteletet mutatnak a nők iránt". Úgy véli, ezek a szavak "megbocsáthatatlanok". 

Viszontválaszában Varga Judit azt mondta, hogy szerint

Kövér László "megengedheti magának, hogy régimódi úriemberként többre tartsa a nőket", és ne akarja őket ilyen helyzetben látni.

Az igazságügyi miniszter szerint a nőknek jól esik, amikor előzékenyen viselkednek velük szemben. 

propeller.hu