Abraham Lincolntól származik a mondás: „Bolondíthatsz néhány embert mindig, és minden embert valameddig, de nem bolondíthatsz mindig mindenkit.” Pedig a magyar társadalommal ez történt az oktatásban. (Igaz, nem csak az oktatásban, de az egy másik írás tárgya.) 

A kormány oktatáspolitikai célja első pillanattól a tanítás kontrollja volt. A Fidesz direkt politikai céloknak rendelte alá az oktatást, mert ettől reméli, hogy nem veszít el több választást. Amikor 2010-ben újra hatalomra került, akkor a miniszterelnök nünükéi közé sorolható néhány dolgon kívül, mint például a mindennapos testnevelés, semmilyen elképzelés nem volt arról, hogy mit kellene kezdeni az oktatással. Politikai stratégiájuk volt csak: nagyjából egy új nemzetalapítás. Minden nagy rendszert a saját képükre akartak formálni, és ezekkel akarták hosszú távra stabilizálni a hatalmukat. Politikailag nagyon tudatosak voltak, de ez semmit nem jelentett az oktatás szempontjából. Ezért kialakult a világ legveszélyesebb elegye, ami állt egyfelől a szándékból, hogy mindent teljesen és gyökeresen meg kell változtatni, másfelől abból az elgondolásból, hogy az oktatás egy nagy fehér lap, amivel azt csinálnak, amit akarnak. Miközben nem volt semmilyen szakmai elképzelésük. Szakértők bevonása nélkül elindult egy teljesen agyatlan ötletelés, és gyakorlatilag 2011 és 2015 között teljesen át is szervezték az oktatást. A változtatások tömege már önmagában bedöntötte a korábban viszonylag jól teljesítő rendszert.

Maga a rendszer átalakítása politikai projekt volt. 2016-tól pedig nem kormányzás van, ha valamilyen probléma felmerül, arra politikai kommunikációs választ adnak, majd ezt fordítják át szabályozássá, ha úgy tetszik, oktatáspolitikává. Ennek egyik oka az, hogy megszűnt a rendszerben minden visszacsatolás. A munkaalapú társadalom nevű koncepció mögött pedig teljesen téves gazdaságpolitikai doktrína áll, és ennek egyértelmű oktatáspolitikai következményei vannak. Minden szervezetet kiszorítottak az oktatáspolitika-csinálásból, helyettük csak a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara maradt, amely egy nagyon jól meghatározott vállalkozói körnek az érdekeit képviseli: részben a német multikét, részben pedig a magyar középvállalkozókét, akik abban érdekeltek, hogy mindig legyen egy jelentős szakmunkás munkaerő-tartalék az országban. Az oktatáspolitika az ő érdekeiket szolgálja ki, miközben a magyar GDP kétharmadát a szolgáltatói szektor állítja elő, és a diploma megtérülése nálunk kiemelkedően magas, ami jelentős diplomáshiányt jelez a magyar gazdaságban. Ezt az igényt kellene inkább kielégíteni. Ehhez képest a magyar oktatáspolitika 12 éve az alacsony hozzáadott értékű munkavégzés oktatási feltételeit akarja megteremteni. Ezt Radó Péter mondta a Magyar Narancsnak.

Persze, mindez a gyakorlatban sem múlt el nyomtalanul. Pilz Olivér, gimnáziumi tanár, a Tanítanék Mozgalom társalapítója a Hírklikknek beszélt arról, hogy Magyarországon már van, ahol – szaktanár híján – lényegében összeomlott a közoktatás. A Nemzeti alaptanterv megtaníthatatlan és megtanulhatatlan mennyiségű, tele van egyáltalán nem előremutató, hanem múltba révedő, lexikális tananyaggal, a tanári és általában az iskolai autonómia lényegében megszűnt, a régi sokszínűség helyett pedig egy, legfeljebb két tankönyvből választhat a tanár. A tanulási környezet is borzasztó állapotban van. Ráadásul egyszerűen elfogadhatatlan, ahogy a kormány, és a kormány révén bizonyos társadalmi csoportok a pedagógusokról beszélnek. Próbálnak egy szakmát lejáratni, és úgy beszélnek róluk, mint naplopó léhűtőkről, holott Európában a magyar pedagógusoknak kell a legkevesebbért a legtöbbet dolgozniuk. Mindemellett még a sztrájkjogukat is elvették. Most pedig már a szülők is szembetalálkoznak azzal, hogy nincs pedagógus, minőségi oktatásról pedig igazán nem lehet beszélni, a gyerek egyszerűen nem tud élni az Alaptörvényben garantált oktatási jogával.

Az Európai Bizottság 2022-es, Magyarországról szóló jelentése szerint a tanárhiány egyre nagyobb probléma. A pedagógusok hozzávetőleg fele elmúlt 50 éves, a 30 évnél fiatalabbak aránya nem éri el a tíz százalékot. 2024-ben várhatóan háromezer pedagógus megy majd Magyarországon nyugdíjba. A pedagógusképzésbe felvettek összlétszáma ennél magasabb lesz ugyan országos szinten, de ha figyelembe vesszük a lemorzsolódókat és a pályaelhagyókat, akkor a prognózis szerint csak mintegy 1600 frissdiplomás lép majd a nyugdíjba vonulók helyére. Azt tapasztaljuk, hogy a tanárnak készülő egyetemisták 40 százaléka a képzés öt-hat éve alatt lemorzsolódik. A diplomásoknak pedig csak a fele lesz pedagógus. A követéses vizsgálatok szerint pedig a kezdő pedagógusok fele ör-tíz év után elhagyja a pályát. Ezt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Tanárképző Központjának főigazgatója, a germanisztikát oktató Gerner Zsuzsanna mondta a Népszavának. Beszélt arról is, hogy a pedagógusok nem a kormány ellen küzdenek, hanem önmagukért és a nagyobb társadalmi megbecsülésért. Aminek csak része a méltányos bér, mert fontos számukra a tanári autonómia is és a terhek csökkentése. Európában itt a legmagasabb a tanításra fordított órák száma, de a legtöbb tanár számos más feladatot is ellát az iskolán belül a fizetéséért. A szülők pedig a gyerekeikért és az ő jövőjükért küzdenek.

A szeptember óta tartó pedagógussztrájkokon, polgári engedetlenségben zajló demonstrációkon, élőláncokon, fáklyás felvonulásokon már nem csak a béremelésről van szó. Egy új oktatási rendszert követelnek a demonstrálók. 

Nem véletlen, hogy a november 18-i újabb, egységes országos sztrájknapot megelőző héten, azaz hétfő óta már – eddig – több iskolában van egész hetes sztrájk, a polgári engedetlenkedőkhöz is több, mint 70 iskola pedagógusai csatlakoztak. A PDSZ meghirdette a szakmunkásképzőkben foglalkoztatottaknak a szolidaritási sztrájkot, óriási a készülődés, az „egy ország, egy cél, sok láncszem” jegyében formálódik az országos élőlánc Budapesttől Sopronon át, Nyíregyházán keresztül Szegedig, és november 17-én este az ország 17 városában gyújtanak majd fényt az oktatásért a tüntetők.

A kormány pedig továbbra is hallgat. Miért? Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője a Hírklikknek azt mondta, azért, mert tényleg bajban van a magyar kormány. Ezt felében, harmadában részben maga teremtette a választás előtti szavazatvásárlási kísérletével, az elmúlt időszak felelőtlen gazdaságpolitikájával. Tényleg kilyukadt a magyar költségvetés, tényleg nincs pénz arra, hogy finanszírozzák akár a bérköveteléseket, akár a közoktatás egyéb igényét. A baj kisebb részét okozta a világpolitika, a világgazdaság alakulása. Abban azonban Orbánnak személyes felelőssége van, hogy egy éve egy fillért sem kapunk az uniótól. Nem majd nem kapunk, hanem nem is kaptunk. Vagyis kényszerhelyzet van, és egyrészt azért nem tesznek gesztusokat, mert nem tudnak, másrészt az Orbán-adminisztráció nem érti a dolgot. Amikor Rétvári államtitkár felszólal a parlamentben, tényleg azt hiszi, hogy minden rendben van, csak a brüsszeliek nem adták oda a „zsozsót”. Nem érzékelik, hogy a magyar közoktatás ezer sebből vérzik. Nem pusztán arról van szó, hogy gonoszak – ugyan sok mindenben azok –, de egyszerűen nem látják át, hogy az a XIX. századi iskolarendszer, amit építenek – a közvetlen politikai irányítás, a tanszabadság felszámolása – olyan súlyos probléma, ami túllép az általuk megszabott kereteken. A rendszer egészét a teljes szabadságmegvonás jellemzi. Ennek az összes problémája szakad rá a gyerekekre, a családokra. Az egész az elhibázott oktatáspolitika következménye, hiszen teljesen figyelmen kívül hagyja a fejlett világ jelenlegi tendenciáit. 

A mai magyar iskola kicsit sem szolgálja a felzárkózást, az integrációt, pont azt, amire a társadalomnak leginkább szüksége lenne. Minden szempontból egy retrográd, ócska, visszafele mutogató, hagymázas rendszert építenek, és ezt egyszerűen nem viselik el az érintettek, sem a diákok, sem a tanárok, sem a szülők. 

A kormány ezen kívül azért is hallgat, mert még mindig abban bízik, hogy ugyanúgy, ahogyan az elmúlt 12 évben történt, lecsillapodnak majd a kedélyek, a diákok, a tanárok és a szülők megmozdulásai a hideg idő és a karácsonyi készülődés következtében abbamaradnak, elhalnak. 

Ám közbeszólt a valóság! Minden egyes sztrájk, élőlánc, fáklyagyújtás az iskolákban, az intézmények körül, a városok főterén megállíthatatlanul hömpölyög, és hömpölyögni is fog, mint a kiáradt folyó, hogy megmutassa: „azért a víz az úr!” Mert „nem bolondíthatsz mindig mindenkit.” (Hírklikk)