h i r d e t é s

Van egy papír, amelyen a családi vagyon sorsa múlhat

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Van egy papír, amelyen a családi vagyon sorsa múlhat

2022. április 09. - 09:51

Érdemben nőtt a végrendelkezők száma tavaly, ötödével többen tettek végintézkedést közjegyző közreműködésével, mint egy évvel korábban. 

A kép illusztráció! - Forrás: Czeglédi Zsolt/MTI/MTVA

Egyre gyakoribb a végrendeletek karbantartása is az anyagi vagy családi helyzet megváltozása miatt, mert komoly problémákat okozhat, ha a végrendelet nem a tényleges állapotokat tükrözi. A közjegyzők tapasztalata szerint, amennyiben több végrendelet is előkerül a hagyaték eljárásban, abból szinte mindig vita és pereskedés lesz. Ezért készítőjének a korábbiakat érdemes visszavonni - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.

Kétféleképpen lehet örökölni: az elhunyt végintézkedésbe foglalt végakarata szerint vagy, ha ilyen nem maradt utána, a törvényi rendelkezések alapján. A hagyatéki eljárások nagyobb része még utóbbi alapján zajlik, de a közjegyzők tapasztalatai szerint egyre több örökhagyó rendezi el már jó előre saját vagyona sorsát. A különféle végintézkedések – elsősorban a végrendeletek, kisebb részben az öröklési szerződések – aránya folyamatosan növekszik, összefüggésben azzal, ahogy a rendszerváltás óta egyre nagyobb vagyont halmoztak fel az emberek, így egyre inkább van minek a sorsáról rendelkezniük.

A végrendeletek többsége házilag készül, kisebb része jogász – közjegyző vagy ügyvéd – közreműködésével. Az örökhagyók többsége egyszer készít végrendeletet, de egyre gyakoribb, hogy valaki karbantartja a végakaratát, frissíti azt családi vagy anyagi helyzetének változása után.

Tavaly látványosan nőtt a végrendeletet készítők száma, majdnem húsz százalékkal többen fordultak közjegyzőhöz emiatt, mint 2020-ban, és a világjárvány előtthöz, 2019-hez képest is csaknem 17 százalékos a növekedés. Az öröklési szerződések száma ugyanakkor némileg csökkent 2021-ben az egy évvel korábbihoz képest.

A végrendelkezők között gyakran vannak, akik nem az első kapcsolatunkban élnek, több kapcsolatukból is van gyermekük, és rendezni szeretnék a viszonyokat, nehogy a haláluk után összevesszenek az örökösök. Az élettársak pedig a törvény szerint nem örökölnek egymás után, csak ha végintézkedést tesznek.

Egyre többen szeretnék saját maguk eldönteni, mi legyen vagyonuk sorsa haláluk után, tavaly határozott emelkedést tapasztaltak a közjegyzők. Már nem csak az idősebbek, hanem a középkorúak, és a fiatal családosok is készítenek végrendeletet. Ha azonban nem tartják karban, akkor az egy korábbi életállapotban meglévő akaratukat tükrözi, ami egyáltalán nem biztos, hogy megfelel a családi vagy vagyoni helyzetükben bekövetkezett változásoknak

– mondta dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke.

Ezért frissítik a végrendeletet

Ha egy örökhagyó nemcsak egyszer készít végrendeletet, hanem frissíti azt, a leggyakrabban azért teszi, mert a családi viszonyai megváltoznak, például gyermeke, unokája születik vagy megromlik a viszonya valakivel, aki a törvény alapján örökölne utána. Szintén gyakori indok, ha új vagyonelem, például egy lakás vagy egy nyaraló kerül a tulajdonába vagy az élete valamilyen komolyabb fordulót vesz.

A friss végrendeletben érdemes lehet a korábbi végakartot visszavonni, sőt, ha van rá lehetőség, akár meg is semmisíteni azt, mert így sok családi vita elkerülhető. A tapasztalatok szerint ugyanis, amennyiben egy hagyatéki eljárásban több végrendelet is előkerül, akkor az esetek egy részében perre mennek az örökösök, és ezzel hosszú hónapokra megakadályozzák a hagyaték átadását. Ezért, aki már eldöntötte, hogy frissíti végrendeletét, annak nem érdemes várnia.

Milliók múlhatnak a kötelesrészen

Érdemes lehet a végrendeletét átgondolnia annak is, aki még 2014. március 15-e előtt írta meg. Az ekkor hatályba lépett Polgári Törvénykönyv ugyanis sok más mellett változtatott a kötelesrész számításán is. Az új szabály szerint kötelesrész már nem a fele, hanem csak az egyharmada annak az értéknek, amelyet a Polgári Törvénykönyv alapján a kötelesrész alapjaként kiszámolunk.

Ez azonban csak a Polgári Törvénykönyv hatálybalépése után készült végrendeletekre vonatkozik. A 2014. március 15. előtt készült végrendeleteknél a régi szabályozás szerint számítják a kötelesrészt. Ez azért van így, mert aki a régi szabályozás idején készítette el végrendeletét, az azzal számolhatott, hogy a kötelesrészre jogosultak az akkor hatályban lévő szabályok szerinti igénnyel léphetnek fel. A közjegyzők tapasztalatai szerint ezt kevesen tudják, pedig akár több millió forintos különbséget is jelenthet. (Pénzcentrum)