h i r d e t é s

Vádat emeltek Ligetvédők ellen, a kopaszokat meg nyilván kitüntetik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vádat emeltek Ligetvédők ellen, a kopaszokat meg nyilván kitüntetik

2017. július 17. - 17:10

Nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság. - írja a magyarnarancs.hu.

Forrás: magyarnarancs.hu

Kilenc ember ellen emelt vádat a XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség, mert tavaly nyáron

kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartással” akarták megakadályozni a Hungexpo területén, a Liget Budapest projekt keretében megkezdett építési munkálatokat

– közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész az MTI-vel.

A vádirat szerint tavaly július 6-án délután a megvádolt kilenc ember az elkülönített építési területen felállított OSB-lapokat ütötte, rúgta, ledöntötte, és bedöntötte az Olof Palme sétányra nyíló, a biztonsági őrök által lezárt kapuk egyikét. Volt, aki felmászott a kerítésre és az ott elhelyezett geotextíliát szétvágta.

Mindez azután történt, hogy aznap reggel elkezdték bontani a Városligetben a Hungexpo irodaházakat, kiürítették a területet, miután a jegyző hatósági eljárás keretében kezdeményezte a projekt ellen tiltakozó aktivisták által elfoglalt terület átadását.

Ekkor számos tiltakozó ellenszegült, megakadályozva egy munkagép bejutását a területre. A rendőrök hatvanhárom emberrel szemben intézkedtek, közülük tizenkettőt előállítottak. Aznap este több százan vettek részt a Ligetvédők demonstrációján.

Az ügyészség nyilvános rendezvényen elkövetett garázdasággal vádolja a kilenc embert, és közérdekű munka kiszabását indítványozta a Pesti Központi Kerületi Bíróság felé.

magyarnarancs.hu