h i r d e t é s

Útra, csatornára és vezetékes ivóvízre kapott pénzt Esztergom, amelyet végül visszafizet az államnak

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Útra, csatornára és vezetékes ivóvízre kapott pénzt Esztergom, amelyet végül visszafizet az államnak

2020. augusztus 28. - 17:06

Na nem azért, mert időközben megoldódott az infrastruktúra fejlesztés, hanem "előre nem látható körülmények" miatt.

150 millió forint pályázati pénz és kamatai visszafizetéséről döntött a fideszes többség Esztergomban - Forrás: RTVE

Hogy konkrétan mik ezek az "előre nem látható körülmények", az nem derült ki. Ettől függetlenül vagy ezzel együtt a fideszes többség döntött és szavazott a kérdésben a legutóbbi rendkívüli testületi ülésen.

Útra, csatornára és vezetékes vízre nyert a "Dunakanyar fővárosa" még 2016-ban 150 millió forint pályázati pénzt, amelyet nem sikerült elkölteni négy év alatt, annak dacára sem, hogy az így megvalósuló fejlesztések ígéretével kampányolt a körzetében Torma László, Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő. Mit ígért? A Csenkei út felújítását, kapacitásbővítést, vezetékes vizet és csatornát.

Úgy mondott le több mint 150 millió forintról Esztergom képviselőtestülete, hogy amikor szavaztak róla, azt sem tudták a fideszes képviselők, hogy ténylegesen mennyi pénzt kell visszafizetnie az önkormányzatnak. De nem is firtatták a dolot.

Aki arra szavazott, hogy Esztergom adjon vissza 150 millió forintot a kamataival együtt: Hernádi Ádám polgármester, Torma László, Szamárhegy FIDESZ-es képviselője, továbbá: Eck András, Tóth Tamás Béla, Simonné Cserép Krisztina, Erős Gábor, Dr. Alberti Péter, Heckel Zoltán, Bánhidy András, Tordainé Vida Katalin, Kovács Tamás

A visszafizetés ellen szavazott: Vargáné D. Györgyi, Bádi Gábor, Cserép János

Ismét bebizonyosodott, csak mese az, hogy Esztergomban a Fidesz-KDNP képviselői önálló akarattal rendelkező személyek volnának, akik az őket megválasztó polgárokat képviselik. Ha ez így volna, akkor harcolnának és lobbiznának a fejlesztési pénzekért, nem pedig szó nélkül megszavaznák korábban megnyert pénz visszafizetését.

Az RTVE videójából kivágtuk azt a néhány percet, amikor a szégyenletes döntést meghozták a saját városuk ellen: