h i r d e t é s

USA aktivitás Európa keleti felén, avagy a recept

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

USA aktivitás Európa keleti felén, avagy a recept

2021. november 18. - 08:52

Babis után Boriszov is megbukott, és mindkettő az amerikaiak támogatásával. Magyarországon Márki-Zay Pétert támogatják, aki öt éven keresztül élt és dolgozott Észak Amerikában.

Kiril Petkov - Forrás: БНР

A Biden diplomácia láthatóan komolyan veszi ígéretét, mely szerint demokratikus fordulatot szeretne Európa keleti felén. Ehhez persze emberek is kellenek. Szófiában megtalálták őket.

Harvardon végzett vállalkozó próbálkozhat reformokkal Bulgáriában

A 41 éves Kiril Petkov pártja – ha minimális mértékben is, de győzött az Európai Unió legszegényebb és legkorruptabb országában. A brüsszeli Politico cikket szentelt a fiatal politikusnak, aki megpróbálja megváltoztatni elődje korrupt és sikertelen rendszerét.

"Szívünket és lelkünket beletesszük abba, hogy Bulgáriát új pályára állítsuk. Mindent megteszünk azért, hogy az országnak rendes koalíciós kormánya legyen. Rengeteg problémát kell megoldanunk, de tisztában vagyunk a felelősségünkkel"
– mondta a választások után Kiril Petkov, aki egy másik Harvardon végzett politikussal, Aszen Vaszilevvel együtt alakított pártot, melynek neve: Folytatjuk a változást!

Milyen változást?

A korrupció elleni harcot tűzte zászlajára Kiril Petkov, aki az átmeneti kormány gazdasági minisztereként egyre-másra leplezte le a Boriszov kormányzat visszaéléseit. Az elmúlt évtizedet meghatározó bolgár politikus karrierjét úgy kezdte, hogy az utolsó kommunista diktátor testőre volt. Hatalomra kerülve nemzeti együttműködési rendszert alakított ki, amely azért kerülte el Brüsszel bírálatát, mert nyíltan sohasem szállt szembe egyetlen uniós döntéssel sem, de a gyakorlatban szinte mindegyiket megszegte. Az eredmény: az egykor 9 milliós ország népessége 7 millióra csökkent, mert a jól képzett fiatalok tömegesen emigráltak a korrupcióba süllyedő országból.

Mihez lehet kezdeni Harvard diplomával Bulgáriában?

Kiril Petkov vállalkozást alapított, amely vegan probiotikus szerekkel kereskedett. ProViotic nevű cégével furcsa tapasztalatokat szerzett a bolgár gazdasági életben. Gyorsan kiderült a számára, hogy a kis és közép vállakozások számára létrehozott állami támogatási alapból szinte kizárólag a Boriszov kormányzat kegyencei részesülnek.

Májusban, amikor az átmeneti kormány gazdasági minisztere lett, a televízióban mondta el, hogy mindössze 8 cég kapta meg a közel 1 milliárd levás (500 millió eurós) állami támogatást, melyre a pályázati kiírás szerint minden kis és közepes vállalkozás pályázhatott.

Petkov sok más visszaélést is leleplezett négy hónapos miniszteri megbízatása idején, és ezzel nagy népszerűséget szerzett magának Bulgáriában, ahol az emberek többsége az európai szegénységi küszöb alatt él.

Szeptemberben erre a népszerűségre alapozva indították el az új pártot, Aszen Vaszilevvel együtt, aki ugyancsak a Harvardon végzett, és az átmeneti kormányban pénzügyminiszter volt.

Rocksztárokhoz hasonló kampányt indítottak hiszen kevés idő állt rendelkezésükre a választásokig.

"Két dolgot mutattunk meg a bolgár népnek. Egyrészt azt, hogy nem félünk a hatalomtól, másrészt pedig értünk a kormányzáshoz" – mondta a Politico tudósítójának Kiril Petkov. Aki jelentős részben kanadai feleségének köszönheti népszerűségét. Linda McKenzie pékséget üzemeltet Szófia belvárosában. Glutén mentes készítményei népszerűséget hoztak neki, különösen azután, hogy fellépett a televíziós Master Chef programban.

Bár a közvélemény előtt kevésbé volt ismert, de Kiril Petkov tudatosan készült a korrupt rendszer leváltására.

Vállalkozóként is folyamatosan tanitott a Harvard Master School szófiai tagozatán, ahol társaival együtt létrehozta a Center for Economic Strategy and Competitivness (központ a gazdasági stratégiára és versenyképességre) nevű szervezetet.

Nyolc évvel ezelőtt egy másik szervezetet is létrehozott Kiril Petkov: a Hewlett-Packard korábbi bulgáriai menedzserével, Szasa Bezuhanovaval együtt a Move BG mozgalmat alapították meg. Ez a Mozdulj Bulgária mozgalom olyan társadalmi fejlődést szeretne előidézni, melynek eredményeképp az ország előre léphetne a legszegényebb uniós tagállam nem épp irigyelt pozíciójából.

Lesz-e elegendő politikai tőkéje a reformokhoz?

"Mi vagyunk az új közép" – hangsúlyozza Kiril Petkov. Aki gyorsan hozzáteszi: “új pályára akarom állítani Bulgáriát. Az szeretném, ha Bulgária új brand lenne azzal a felirattal: zéró korrupció!”

Hogy lehet ezt megcsinálni?

"JOBBOLDALI MÓDSZEREKKEL AKARUNK BALOLDALI CÉLOKAT ELÉRNI" – mondja Petkov. Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy a szükséges egészségügyi és oktatási reformot nem adóemeléssel akarják ellensúlyozni hanem a korrupt állami alapokból kívánják finanszírozni. Vagyis a cél az: a lakosság csakis az előnyét lássa a reformoknak, és ne kelljen ezért fizetnie.

Balkáni Trudeau

Petkov Kanada fiatalos liberális miniszterelnökét utánozza, de tisztában van azzal, hogy egyedül nem lehet hatékony reformokat elérni. Ezért máris hozzákezdett a koalíciós tárgyalásokhoz.

Petkov az első karizmatikus vezető a bolgár politikában Boriszov óta, és ez előnyére válik – mondta egy politológus Szófiában a Politico tudósítójának.

Ellenfelei is tudják ezt, ezért folyamatosan támadják azzal, hogy Petkov kettős állampolgár. Bár kérvényezte lemondását a kanadai állampolgárságról, de úgy volt miniszter egy ideig, hogy kettős állampolgársága még fennállt. Márpedig ezt kizárja a bolgár alkotmány.

Kiril Petkov emiatt egyáltalán nem kívánja feladni álmait: Bulgáriából modern országot csinál!

"A KELTA TIGRISRŐL SOKAT BESZÉLTEK ANNAK IDEJÉN ÉPPÚGY MINT A TÁVOL KELETI KIS TIGRISEKRŐL. AZT SZERETNÉM, HA TÍZ ÉV MÚLVA A BOLGÁR OROSZLÁNRÓL BESZÉLNÉNEK!" (fuhu.hu)