h i r d e t é s

Urbán Zoltán Lászlót javasolta Győr-Moson-Sopron megye új rendőr-főkapitányának Pintér Sándor

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Urbán Zoltán Lászlót javasolta Győr-Moson-Sopron megye új rendőr-főkapitányának Pintér Sándor

2020. június 25. - 17:15

Urbán Zoltán László dandártábornokot, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársát javasolta Győr-Moson-Sopron megye új rendőr-főkapitányának Pintér Sándor belügyminiszter. 

Dr. Urbán Zoltán László - Forrás: police.hu

A megyei közgyűlés csütörtöki ülésén egyetértési jogát gyakorolva támogatta az új rendőr-főkapitány kinevezését - közölte az önkormányzat az MTI-vel.

A jelenlegi megyei rendőr-főkapitány, Csizmadia Gábor augusztus 31-én nyugdíjba vonul.
Urbán Zoltán László rövid bemutatkozásában azt mondta: igyekszik méltó módon folytatni a Csizmadia Gábor által megkezdett munkát, akitől kiváló alapokon nyugvó, jól működő rendőrkapitányságot vehet át.
A szegedi születésű főkapitány-jelölt 2005-ben került az Országos Rendőr-főkapitánysághoz alosztályvezetőként, majd a Nemzeti Nyomozó Irodánál is dolgozott. 2015 óta szolgál a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőrfőkapitányságon, ahol ezredessé, majd dandártábornokká léptették elő, 2018-ban pedig Szent György Érdemjel elismerésben részesült.
Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke Csizmadia Gábor megyei rendőr-főkapitánynak munkássága elismeréseként a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Védelmi és Rendészeti Tagozat kitüntetését adományozta.

Csizmadia Gábor 2013 áprilisa óta vezeti a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot, előtte Komárom-Esztergom megye rendőr-főkapitánya volt. (MTI)