h i r d e t é s

Újragondolja cégét Zuckerberg: mégis fizetős lesz a Facebook?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Újragondolja cégét Zuckerberg: mégis fizetős lesz a Facebook?

2018. május 06. - 07:33

Az adatkezelési botrány miatt komoly változtatásokra kényszerült Zuckerberg cége, az eddig célzott hirdetésekre fókuszáló üzleti modell így már nem áll olyan szilárd lábakon. 

Forrás: Quartz

A vállalatnak most más lehetőségek után kell néznie a bevételek biztosítása érdekében, nem meglepő módon így újra előjött az előfizetés alapú közösségi média gondolata.

Komoly szemléletváltás érződik a Facebooknál, a vállalat az utóbbi hetekben piackutatásba kezdett, hogy kiderítse mekkora érdeklődés lenne egy reklámmentes, ugyanakkor előfizetés alapú verzióra a közösségi oldalból – írja a Bloomberg. Mark Zuckerberg cége már korábban is fontolgatott ehhez hasonló terveket, az nemrégiben kipattant adatkezelési-botrány azonban újjá élesztette a párbeszédet.

Az ügyhöz közel álló források szerint ezek nem kőbe vésett tervek, a Facebbok pedig nem kommentálta az ezzel kapcsolatos híreket. Ettől függetlenül köztudott, hogy a Facebook-vezér már régóta keresi az alternatívát – nem feltétlen az üzleti modell lecserélése a cél, a felhasználóknak azonban egyre terhesebb állandóan hirdetésekkel szembe találni magukat.

A vállalat tavalyi 41 milliárd dolláros bevételét szinte kizárólag célzott eladásokból szerezte, a megváltozó adatbiztonsági szempontok azonban veszélybe sodorták ezt az üzleti modellt. A cég saját kutatásai szerint a felhasználók nem igazán fizetnének a szolgáltatásért: véleményük szerint ez csak a vállalat mohóságát mutatja, amivel eltávolodik eredeti ígéretétől, miszerint a Facebook ingyenes, és mindig az is marad.

Komoly változások a cégnél

Ahogy arról már korábban is írtunk, Mark Zuckerberg beszámolója alapján összesen mintegy 87 millió felhasználó adatait oszthatták meg a londoni székhelyű Cambridge Analyticával, amely a hírek szerint a profilok elemzésével próbált képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül. Zuckerberg szerint ráadásul több mint kétmilliárd Facebook-profilhoz férhettek hozzá illetéktelenül és a felhasználók tudta és engedélye nélkül más adathalász cégekkel együtt véve.

A vállalat ugyanakkor komoly változásokon ment keresztül az elmúlt időszakban, amelyek egy éve még elképzelhetetlenek voltak – az új modellben már hitelesített hírforrásokat részesítenek előnyben és komolyabb vizsgálat alá vetik a hirdetőket, főként a választási időszakokban. A cég dolgozói ugyanakkor egyre rázósabb kérdésekkel bombázzák a vezetőséget, egyesek szerint ugyanis egyáltalán nem kellene engedni politikai célú hirdetéseket.

A Facebook egyik ügyvezetője szerint ugyanakkor várhatóan továbbra is teret adnak ilyen hirdetéseknek, ez ugyanis a szólásszabadság része nem mellesleg pedig jelents bevételeket generál. A vezetőség tehát továbbra sem tett le a fizetős-Facebook gondolatáról, Zuckerberg legutóbbi nyilatkozatában pedig már utalt rá: mindig lesz egy ingyenes verziója a Facebooknak.

privatbankar.hu