h i r d e t é s

Újabb részletek derültek ki Koltai Györgyről, akit Jemenben kínoztak halálra

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb részletek derültek ki Koltai Györgyről, akit Jemenben kínoztak halálra

2021. május 15. - 13:22

Esküvőre készült a muszlim hitre áttért magyar férfi. Egy korábbi rabtársa testvérét szerette volna feleségül venni, ezért tért vissza Jemenbe.

Koltai György - Fotó: Twitter

Tawfik al-Hamidi, a genfi székhelyű SAM emberi jogi szervezet vezetője a Blikknek nyilatkozva elmondta, régóta ismerte Györgyöt, azaz Abdul Hakimot, hiszen hasonló területen dolgoztak. „Egy közös barátunk hozott végül vele össze; segítettem neki interjúkat szervezni arab tévécsatornákkal, de meglátogattam Magyarországon is, ahol édesanyja házában ebédeltünk” – részletezte.

Sokáig kapcsolatban maradtak, ám amikor György visszatért Jemenbe, nem tudta többé elérni. Ő is a Twitterről értesült, hogy a jemeni állampolgársággal is bíró magyar férfit az ország déli részét ellenőrző Déli Átmeneti Tanács (STC) emberei elfogták és gyakorlatilag halálra kínozták. Ekkor kezdett el a szervezetével nyomozni a részletek után.  

De mint mondta, nem könnyű információkhoz jutniuk. Birtokukba kerültek olyan hangfelvételek, amelyeken olyanok beszélnek Györgyről, akik együtt raboskodtak vele, de időközben kiszabadultak. Innen lehet tudni, Koltait az adeni terrorellenes osztag fogta el a hotelben, amelyben lakott. Ez a terrorellenes osztag nem törvényes szerv, hanem az Aden kikötővárosát ellenőrzése alatt tartó Déli Átmeneti Tanács biztonsági szervezete. A letartóztatásokért és a vallatásokért egy bizonyos Jiszran al-Maktari felel, ő a helyi antiterrorista osztag vezetője, továbbá annak a hírhedt adeni börtönnek is a vezetője, ahová Györgyöt is vitték – írja a Blikk.

Tawfik al-Hamidi elmondta, a korábban éjszakai klubként üzemelt Waddah Hall-t a polgárháború alatt építették át börtönné, és a körülmények rettenetesek. „Némelyik cella olyan szűk, hogy a rabok gyakorlatilag meg sem tudnak fordulni” – magyarázta Tawfik al-Hamidi, hozzátéve, senki nem tudja pontosan, kik is raboskodnak ott. Minden információt a már szabadult foglyoktól hallani.

Arról sincs egyelőre információ, hogy Györgyöt miért vitték be. (atv.hu)