h i r d e t é s

Újabb pártok sokalltak be: levélben kérik a Fidesz kizárását

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb pártok sokalltak be: levélben kérik a Fidesz kizárását

2019. március 01. - 16:04

A portugálok és a hollandok is az EPP elnökségéhez fordultak.

Forrás: Origo.hu

A flamand, a vallon, valamint a luxemburgi kereszténydemokraták után, a portugálok is megírták levelüket az EPP elnökségének, amelyben kérik, hogy az EPP szabályzatának megfelelően a magyar tagpártot függesszék fel vagy zárják ki a pártcsaládból. Néppárti források lapunknak nem kívánták kommentálni a portugál sajtóban megjelent hírt.

A portugál Néppárt véleménye szerint a Fidesz által keltett feszültségek és konfliktusok nyilvánvalóan és szándékosan a pártcsalád egységének a megbontására irányulnak. Az Assunção Cristas pártelnök és Nuno Melo EP-képviselő által aláírt levél szerint a kereszténydemokraták aktívan kiállnak a plurális és szabad demokráciáért, az emberi jogokért és a jogállamért. Orbán Viktor politikája azonban mindezeket veszélybe sodorja. Az EPP fontosnak ítéli a sokszínűséget és a véleménykülönbségek tiszteletben tartását, de nincs hely benne az Orbán által gyakorta képviselt szélsőséges, nacionalista és euroszkeptikus nézeteknek – fogalmaznak a sajtóhoz is eljuttatott levelükben.

A Néppárt szabályzata szerint egy párt kizárása akkor kerülhet napirendre, ha azt öt ország hét tagpártja hivatalosan kezdeményezi az EPP elnökének írt hivatalos levélben.

Mint beszámoltunk róla, a svéd és a finn kereszténydemokraták is intenzív konzultációkat folytatnak a pártcsaládon belül, hogy a kizárási javaslathoz minél többen csatlakozzanak.

Frank Engel EP-képviselő, aki a luxemburgi Keresztényszocialista Néppárt elnökeként már hivatalosan kezdeményezte a folyamat elindítását, csütörtök esti Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy az északi és a déli tagpártokkal folytatott konzultációk eredményeként összejött a szükséges támogatás ahhoz, hogy a Fidesz kizárásáról megkezdődjenek a tárgyalások. Eszerint már csak a levelek megírása és kézbesítése van hátra.

 

Egy holland párt is kezdeményezte a kizárást

A holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) is indítványozta a Fidesz kizárását az EPP-ből. A CDA Joseph Daulnak, az EPP elnökének küldött levelet a Fidesz kizárását és vita lefolytatását kezdeményezve. A kiszivárgott dokumentumban hangsúlyozták, hogy a magyar kormánypártok számos lépése nem fér össze az Európai Néppárt ideológiájával, programjával és álláspontjával.

„A közelmúltbeli fejleményekre tekintettel arra jutottunk, hogy a Fidesszel folytatott informális eszmecseréknek nincs már meg a kívánt hatásuk” – közölte Rutger Ploum CDA-elnök a Politico korábbi beszámolója szerint. (MTI)

Szerző: Halmai Katalin (Brüsszel) / nepszava.hu