h i r d e t é s

Újabb négy ember került előzetes letartóztatásba a budapesti lövöldözés miatt

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb négy ember került előzetes letartóztatásba a budapesti lövöldözés miatt

2015. október 08. - 14:49
0 komment

A bíróság újabb négy férfi előzetes letartóztatását rendelte el a szeptemberi, Kertész utcai balhé kapcsán – közölte csütörtökön a Fővárosi Főügyészség. Az ügyben – egyebek mellett – csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt folyik eljárás.

Fotó: MTI / Lakatos Péter

A gyanú szerint a 10-15 főből álló társaság szeptember 20-án, éjfél körül egy VII. kerületi szórakozóhelyen támadt rá a biztonsági őrökre, illetve azokra, akik segíteni próbáltak nekik. A négy újabb gyanúsított a bizonyítás megnehezítése, valamint a bűnismétlés veszélye miatt került rács mögé - írja a 24.

Velük együtt az ügynek már tizenegy gyanúsítottja van. Jelenleg hatan vannak előzetes letartóztatásban, ketten lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt állnak, két társuk pedig szabadlábon védekezhet. Egy gyanúsított esetében az ügyészség ma dönt arról, hogy indítványozza-e az előzetes letartóztatást.

A támadásról egyébként videó is készült:

 

24.hu