h i r d e t é s

Újabb kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen

2021. december 03. - 08:05

Újabb bizonyíték arra, hogy az Orbán-kormány politikája nem európai.

Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben 2021. június 25-én - Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Aris Oikonomou

Az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, Németországot és Luxemburgot, hogy maradéktalanul és helyesen ültessék át jogrendjükbe a gyűlöletbeszédet és a gyűlölet-bűncselekményeket bűncselekménnyé nyilvánító uniós jogszabályokat – olvasható a bizottság csütörtöki felszólító levelében, amelyben kötelezettségszegési eljárást indított a felsorolt országokkal szemben. - írja az Index

Mint írják, e három tagállam nemzeti jogszabályai nem ültetik át teljes körűen vagy pontosan a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni harcra vonatkozó uniós szabályokat. E kerethatározat célja biztosítani, hogy a rasszizmus és az idegengyűlölet súlyos megnyilvánulásait, például az erőszakra vagy gyűlöletre való nyilvános uszítást uniószerte hatékony, arányos és visszatartó erejű büntetőjogi szankciókkal sújtsák.

"Németország és Magyarország jelenleg nem minősíti bűncselekménynek a gyűlöletbeszédnek a kerethatározatban említett konkrét formáját. Konkrétabban a magyar jogrend nem nyilvánítja bűncselekménynek a nemzetközi bűncselekmények nyilvános védelmezését, tagadását és súlyos banalizálását, míg a német jogrendszer nem minősíti bűncselekménynek e bűncselekmények nyilvános tagadását és súlyos banalizálását. Ezenfelül Magyarország és Luxemburg sem hozta meg a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a rasszista és idegengyűlölő gyűlölet-bűncselekményeket ténylegesen bűncselekménnyé nyilvánítsák"

– olvasható a tájékoztatásban, amelyben az Európai Bizottság úgy ítéli, hogy a magyar jogi keret nem biztosítja, hogy a rasszista és idegengyűlölő indíték súlyosbító körülménynek minősüljön vagy hogy a nemzeti bíróságok az ilyen indítékot figyelembe vegyék az elkövetett bűncselekmények mérlegelésekor.

A három tagállamnak két hónap áll a rendelkezésére, hogy meghozza a szükséges intézkedéseket és orvosolja a bizottság által feltárt hiányosságokat. Ellenkező esetben a bizottság úgy határozhat, hogy a kötelezettségszegési eljárás következő lépéseként indokolással ellátott véleményt bocsát ki.

Megjegyzik, hogy a bizottság már tíz tagállammal szemben indított kötelezettségszegési eljárást e jogi eszköz kapcsán, és a rasszizmus és az idegengyűlölet elleni fellépés jegyében folytatja e kerethatározat más tagállamokban megvalósuló átültetési intézkedéseinek vizsgálatát.

Ellenzik a melegellenességet

A bizottság arra is felszólította Magyarországot, hogy tartsa tiszteletben az LMBTIQ személyek megkülönböztetésmentességhez és a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapvető jogait.

"A bizottság ma úgy határozott, hogy a következő szakaszba lépteti a Magyarországgal szemben amiatt indított kötelezettségszegési eljárást, mert egy LMBTIQ-tartalmú gyermekkönyvön figyelmeztetés elhelyezését írta elő"

– olvasható a tájékoztatásban, amelyben rögzítik, hogy a bizottság szerint Magyarország azáltal, hogy tájékoztatási kötelezettséget ír elő a „hagyományos nemi szerepektől” való eltérés tekintetében, korlátozza a szerzők és a könyvkiadók véleménynyilvánítási szabadságát, indokolatlan, szexuális irányultságon alapuló megkülönböztetést alkalmaz, és helytelenül alkalmazza a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokra vonatkozó uniós szabályokat. 

Az Európai Bizottság 2021 júliusában indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, miután az Országgyűlés június 15-én elfogadta azt a szabályozást, amelynek részeként módosították a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvényt. E szerint 

"tilos olyan reklámot tizennyolc éven aluliak számára elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsíti."

A bizottság ma határozatában azt írja, az aggályokat nem sikerült eloszlatni; Magyarország nem indokolta a megkülönböztetésmentességhez és a véleménynyilvánítás szabadságához való alapvető jogok korlátozását.

"Ezért a bizottság úgy határozott, hogy indokolással ellátott véleményt küld Magyarországnak, két hónapot biztosítva számára a helyzet orvoslására. Amennyiben erre nem kerül sor, a bizottság az Európai Unió Bírósága elé terjesztheti az ügyet"

– olvasható a tájékoztatásban.

Reagált a Fidesz

Brüsszel és a baloldal be akarja engedni az LMBTQ-propagandát az iskolákba – ezt már a Fidesz közölte csütörtökön az MTI-vel. A párt közleménye szerint a brüsszeli bizottság csütörtökön újabb fokozatba kapcsolta a gyermekvédelmi törvény miatti eljárást, ezzel folytatják a Magyarország elleni támadást.

"Azért támadják hazánkat, mert Brüsszel és a baloldal nálunk is be akarja engedni az LMBTQ-propagandát az iskolákba és az óvodákba"

– olvasható a közleményben, amelyben hozzáteszik: Márki-Zay Péter, „a baloldal kijelölt vezetője” egyértelműen kijelentette, hogy a baloldal el akarja törölni a gyermekvédelmi törvényt és nem támogatja a gyermekvédelmi népszavazást sem.

"A Fidesz–KDNP kiáll a gyermekek védelméért; Európában először a magyar emberek mondhatják el a véleményüket egy népszavazáson a gyermekekre irányuló és szülőket megkerülő agresszív szexuális propagandáról"

– tették hozzá.

Az ügyben Varga Judit igazságügyi miniszter is megszólalt; Facebook-bejegyzésében azt írja, míg 2015-ben azért támadtak minket, mert megvédtük a határokat, most azért indítottak hadjáratot, mert meg akarjuk védeni gyermekeinket.

"Mert nem engedjük be az LMBTQ-lobbit az iskoláinkba. Mert megállítjuk a genderőrületet iskoláink, óvodáink kerítésénél. A nyáron indított támadássorozat ma újabb fejezetéhez érkezett: az Európai Bizottság a kötelezettségszegési eljárást további szakaszba léptette hazánk ellen, az uniós joggal összeegyeztethetetlennek bélyegezve a magyar gyermekvédelmi törvényt"

– fogalmazott a miniszter.

Index