h i r d e t é s

Tüntettek a postások: nulla százaléknál többet kérnek a mindennapi hősök

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tüntettek a postások: nulla százaléknál többet kérnek a mindennapi hősök

2020. július 19. - 13:28

Sikeres demonstráción vannak túl a postás szakszervezetek, most a kormányál, illetve az állami társaságnál pattog a labda, hogy a 0 százalékos béremésnél hajlandóak-e többet adni a postásoknak, akiket a koronavírus-járvány alatt még mindennapi hősöknek neveztek.

Forrás: nepszava.hu

Pécstől Nyíregyházáig számos vidéki településről is érkeztek a postás szakszervezet közös budapesti demonstrációjára, amit amiatt tartottak, mert a Magyar Posta visszautasította egységes bérfejlesztésre vonatkozó követeléseiket. A lapunk által a békés és politikamentes tüntetésen is felszólaló szakszervezeti vezetés szerint a rossz idő ellenére mintegy ezren gyűltek össze Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája előtt, ahol egy petíciót sikerült átadni, amiben többek között általános bérfejlesztést követelnek.

Hétfőn újra tárgyalunk a Magyar Posta vezetőségével, várjuk az új ajánlatot és ennek fényében döntünk a következő lépésekről - mondta lapunknak a szakszervezeti vezető.

A szakszervezetknél és a postás dolgozóknál az verte ki a biztosítékot, hogy az állami társaság a hét elején közölte velük: az általános bérfejlesztés helyett ismét csak egyszeri kifizetést tudnak ajánlani. A szakszervezetek szerint viszont az egyszeri kifizetés nem elfogadható, rendes, legalább 10 százalékos alapbéremelést követelnek. A postások többsége ugyanis hónapról hónapra él és a garantált szakmai bérminimumhoz közeli fizetész kap, ami 140 ezer forintot jelent.

Nem túl valószínű, hogy hétfőre találni fog a Magyar Posta vezetősége annyi forrást, amiből teljesíthetnék a követeléseket - legalábbis erre lehet következtetni Schamschula György, a társaság vezérigazgatójának pénteki üzenetéből: az uniós szabályozás miatt nem tudnak bért emelni.

Ezzel lehet vitatkozni. Az uniós szabály ugyanis úgy szól, hogy az állam évi mintegy ötmilliárd forintos összeghatárig nyújthat támogatást a postának. Ennél nagyobb összeg sértené a versenyjogi szabályokat. Azt ugyanakkor semmilyen uniós szabály nem tiltja a Magyar Postának, hogy az évi mintegy 200 milliárd forintos árbevételéből úgy gazdálkodjon, hogy abból béremelést tudjon adni a dolgozóknak.

Emlékezetes, hogy a kormány (konkrétan például Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár) korábban arról beszélt, hogy a postások is a mindennapi hősök közé tartoznak, akik veszélyhelyzetben is dolgoznak.

A bérköltségek annak ellenére növekedtek a cégnél, hogy jelentős leépítések voltak tavaly a Magyar Postánál: teljes munkaidőben már csak 23,6 ezren dolgoztak a 2018-as 24,5 ezer után. Az összesített bérköltség viszont 104 milliárd forint lett a korábbi 94,6 milliárd forint helyett. (mfor.hu)