h i r d e t é s

Tüntetők gyülekeznek a Parlament közelében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Tüntetők gyülekeznek a Parlament közelében

2016. február 23. - 18:31
0 komment

Folyamatosan gyülekeznek a demokráciáért tüntetők az Alkotmány utcában a Nemzeti Választási Iroda épülete előtt, ahol délelőtt kigyúrt kopaszokkal "küzdött" az MSZP, hogy beadhassa újabb, a vasárnapi boltzár eltörlését célzó népszavazási kezdeményezését - írja az Origo.hu. 

Fotó: Tötök Zsolt / Facebook

Végül az MSZP lemaradt, pedig elsőként érkezett.

Mintegy százan gyűltek össze a Parlament közelében a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épülete előtt: éppen 12 órával azután, hogy hajnalban megérkeztek ugyanide az MSZP politikusai, hogy - várva a Kúria döntését - újra beadhassák népszavazási kezdeményezésüket a vasárnapi boltzár eltörlésére.

A demonstráción megjelent több szocialista politikus, köztük Horváth Csaba, Molnár Zsolt és Alexa György is.

Az időközben kétszáz fősre nőtt tömegben felbukkant az Együtt táblája is.

Valamint feltűnt egy olyan transzparens is, amelyre Patyi Andrásnak, a Nemzeti Választási Bizottság elnökének a Magyar Nemzetben megjelent interjújából vett alábbi idézet volt olvasható:

Magyarországon egyáltalán nem nehéz népszavazást tartani, főleg azon országokhoz képest, ahol például nincs népszavazás."

A rendőrség hat óra után nem sokkal lezárta az Alkotmány utca érintett szakszát.

Felszólal az MSZP elnöke

Az MSZP elnöke, Tóbiás József is megjelent a tüntetésen és rövid beszédet mondott.

A pártelnök előzőleg, napközben arról beszélt, hogy "Ma a Fidesz újra megakadályozta a népakarat érvényre juttatását, ezúttal erőszakosan tette ezt, a politikai terrorizmus eszközrendszerét felhasználva."

 

origo.hu