h i r d e t é s

Túlárazás a vadasparkban

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Túlárazás a vadasparkban

2015. december 07. - 13:07
0 komment

Az uniós támogatás összegéhez képest töredék áron készült el egy játszótér a Szegedi Vadasparkban. A fejlesztés részeként átadott informatikai eszközök már nem is működnek, a kivitelezőcég ellen pedig a vadaspark indított felszámolási eljárást, mert nem fizette a bérleti díjat. A cégnek vissza kell térítenie az uniós támogatást is.

Üzemeltető hiányában a játszótér saját felelősségre használható - Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

Összesen 265 millió forintba került papíron a Szegedi Vadasparkban kialakított játszótér, illetve az az informatikai fejlesztés, amelynek során interaktív sétarendszert alakítottak ki. A kivitelező Titan Project’s House Kft. 185 millió forintnyi uniós támogatást nyert el egy, a parkban megvalósítandó turisztikai célú fejlesztésre. A pénzből játszóteret építettek, illetve létrehoztak egy úgynevezett interaktív sétarendszert.

Ez utóbbi lényegében ötven darab táblagépet jelentett, illetve az azokhoz szükséges szoftvert. A terv az volt, hogy a látogatók a bejáratnál kézbe veszik a tabletet, és az egyes kifutóknál annak segítségével pluszinformációkat tudhatnak meg az állatokról. A szoftver elvileg sétaútvonalakat is ajánlott az érkezőknek - írja a Magyar Nemzet.

Kiderült a turpisság

A túlárazás úgy derült ki, hogy az egyik szegedi szocialista képviselő a saját választókerületében szeretett volna új játszóteret építeni, és ezért az interneten keresgélt a lehetőségek között. Az egyik játszótéri játékok forgalmazásával foglalkozó cég oldalán referenciaként találta meg a vadasparkba is telepített játékokat. A honlapon található árakat összeadva kiderült, hogy a Titan legfeljebb húszmillió forintot költhetett el a parkban lévő játékokra. A tabletek és a hozzájuk tartozó szoftver sem kerülhetett sokkal többe – állította a képviselő. Ménesi Imre az ügyben az ügyészségen is feljelentést tett, illetve az Európai Unió csalás elleni hivatalához is fordult.

A túlárazást a cég ügyvezetője közleményben tagadta; mint közölte, a legtöbbe éppen a szoftver került. Vahl Rezső azt írta, hogy a szoftver egyedi, világszínvonalú, s fejlesztésének költsége százmilliós nagyságrendű volt. A projekt része volt emellett több napelemes, egyedi fejlesztésű érintőképernyős látogatótájékoztató konzol is.

Nincs tablet, nincs játszótér

A cégnek egyébként a játszótér mintegy 500 négyzetméteres területéért bérleti díjat kellene fizetnie, évente nagyjából nyolcmillió forintot. A játszóteret a vadasparki belépőn fizetett 400 forintért cserébe használhatták a látogatók, és ugyanekkora volt a tarifája a tablet használatának is. A cég viszont idén januártól nem fizetett bérleti díjat, és a tabletek karbantartásáról, illetve a szoftver frissítéséről sem gondoskodott. A játszótér a vadasparkban így hivatalosan zárva tart. Bejáratánál egy felirat fogadja a látogatókat, amelyben felhívják a figyelmüket, hogy a játszóteret nem a park üzemelteti, az üzemeltető jelenlétének hiányában pedig csak saját felelősségre használhatók a játékok.

Idén áprilisban egyébként a Nemzetgazdasági Minisztérium a szabálytalanságok miatt elrendelte az uniós támogatás összegének és kamatainak visszafizetését. Közben a Szegedi Vadaspark a bérletidíj-tartozás miatt felszámolási eljárást kezdeményezett a Titan ellen. A felszámolás szeptemberben meg is kezdődött, a cég akkori tartozása majdnem 200 millió forint volt. Az ügyben több mint egy éve nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi igazgatósága is költségvetési csalás gyanúja miatt. A vadaspark egyébként a város egyik legsikeresebben működő cége. Az állatkert folyamatosan fejlődik, szakmai szempontból is kifejezetten jól működik. Nemzetközi elismertségét támasztja alá az a tény, hogy több állatot is a nemzetközi fajmegmentő program keretében tartanak. A látogatók visszajelzései alapján Szeged egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága.

 

mno.hu