h i r d e t é s

Trump szövetségi rendfenntartókat küld Chicagóba az erőszak megfékezésére

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Trump szövetségi rendfenntartókat küld Chicagóba az erőszak megfékezésére

2020. július 23. - 06:22

Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy szövetségi rendfenntartó erőket küld Chicagóba az elharapódzó erőszakos bűncselekmények megfékezésére.

"Bejelentem a szövetségi rendfenntartó erők erőteljes megnövelését az erőszakos bűnözés által sújtott közösségekben" - fogalmazott az elnök. Azt mondta: az igazságügyi minisztérium "azonnali hatállyal megnöveli a szövetségi rendőrök létszámát Chicago városában". Leszögezte ugyanakkor, hogy az intézkedés nemcsak Chicagóra érvényes, hanem más olyan amerikai településekre is, ahol eluralkodott az erőszak.
"Nincs más választásunk, mint hogy közbelépjünk" - jelentette ki.


Forrás: The Australian

A sajtótájékoztatón mellette álló William Barr igazságügyi miniszter közölte, hogy Chicago mellett a Missouri államban található Kansas Citybe és az új-mexikói Albuquerque városába telepítenek szövetségi rendőröket. Chicagóba mintegy 200, Albuquerque-be 30 egyenruhást küldenek, Kansas Cityben pedig már ott tartózkodik 200 szövetségi rendőr.

Barr hangsúlyozta, hogy a szövetségiek "kéz a kézben" dolgoznak együtt a helyi rendőrökkel. De kiemelte, hogy a bűnözés visszaszorítására kirendelt szövetségi erőket nem szabad összekeverni az erőszakba torkolló tüntetésekre "választ adó" rendfenntartókkal, akiknek a feladata elsődlegesen a szövetségi épületek, emlékművek, szobrok és az emberi életek védelme.


Forrás: Press Insider Daily

Trump kifejtette, hogy a mostani intézkedés annak az átfogó kormányzati tervnek a része, amelynek célja az erőszakos bűnözés visszaszorítása az Egyesült Államok városaiban a helyi rendőrséggel együttműködve. A tervet Operation Legendnek (Legend Hadművelet) nevezik, annak a LeGend Taliferro nevű négyéves kisfiúnak az emlékére, akit június végén lőttek agyon Kansas Cityben.

Trump közölte, hogy a kormányzat 61 millió dollárt (több mint 18,3 milliárd forint) biztosít az igazságügyi tárcának új rendőrök felvételére. Leszögezte: nem gyenge rendőrségre van szükség, és ő a rendőrséget erősebbé akarja tenni. Ezzel elemzők szerint azokra a demokrata párti városvezetői kezdeményezésekre utalt, amelyek csökkenteni akarják a rendőrség finanszírozását. Ezt jelentette be korábban például Eric Garcetti, Los Angeles demokrata párti polgármestere, vagy Bill de Blasio, New York város szintén demokrata vezetője.
Több amerikai nagyváros demokrata párti polgármestere szerdán levelet küldött Barr miniszternek, kifejtve, hogy ellenzi a szövetségi erők "egyoldalú telepítését". A dokumentumot Portland, Seattle, Chicago, Atlanta, Kansas City és a szövetségi főváros, Washington első embere írta alá.

Lori Lightfoot chicagói polgármester az elnöki sajtókonferencia után Twitteren úgy fogalmazott: "semmi esetre sem fogom megengedni, hogy Trump katonái Chicagóba jöjjenek és terrorizálják a lakosainkat".

Portlandban 55 napja tartanak az erőszakos tüntetések


Forrás: Yahoo

A nyugati parti Oregon legnagyobb városában 55-ik napja tartanak az erőszakba torkolló tüntetések. A megmozdulásokat eredetileg a rendőri erőszak ellen hirdették meg, ám napok óta gyújtogatások és lövöldözések jellemzik a közbiztonsági helyzetet. Az erőszakos tüntetők megtámadták a július elején a városba érkezett szövetségi rendfenntartókat, szerdán pedig kiderült, hogy az interneten 38 rendőr személyes adatait is nyilvánosságra hozták, arra bíztatva az embereket, hogy támadják meg őket és a családtagjaikat.

A belbiztonsági minisztérium "erőszakos anarchistáknak" minősítette a tüntetőket, a város demokrata párti polgármestere, Ted Wheeler és az állam szintén demokrata párti kormányzója, Kate Brown a szövetségiek kivonását követeli, arra hivatkozva, hogy "kemény kézzel" lépnek fel és jelenlétük csak fokozza az erőszakot.
A liberális The New York Times című napilap szerdai, portlandi keltezésű riportjában arról írt, hogy a városban és környékén az aktivisták a lazán szerveződő antifa nevű - magát antifasisztának hirdető - csoportokkal fognak össze, s állítólagos céljuk "a rendőrség militarizálása" elleni küzdelem. A lap megjegyezte: néhány aktivista "anarchista taktikát" alkalmaz és a tüntetéseken jelen vannak a Black Lives Matter (Fekete életek számítanak) aktivistái is.


Forrás: KYRO-TV

A szövetségi kormányzat nemcsak Portlandba tervez rendfenntartókat küldeni, hanem Chicagóba és New Yorkba is. Megítélésük szerint ugyanis ebben a két nagyvárosban nem a tüntetők vandalizmusa okoz gondot, hanem a köztörvényes bűncselekmények eluralkodása. Mindkét városban demokrata párti a polgármester és elutasítja a szövetségi segítséget. Lori Lightfoot, Chicago polgármestere - aki eddig minden szövetségi támogatást elutasított - szerdai sajtótájékoztatóján már úgy nyilatkozott: a szövetségi kormányzat pénzbeli segítségét elfogadja, de azt utalják át a helyi szerveknek.

Kedden este Chicagóban ismeretlen tettesek egy autóból egy helyi temetés résztvevőire lőttek, a lövöldözés nyomán 15 ember sebesült meg, néhányuk állapota válságos. A Chicago Tribune című helyi lap összesítése szerint péntek estétől hétfő reggelig 71 embert lőttek meg, és 12-en belehaltak a sebesüléseikbe. (MTI)