h i r d e t é s

Trump bejelentette, hogy elmarad a csúcstalálkozója Kim Dzsong Unnal

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Trump bejelentette, hogy elmarad a csúcstalálkozója Kim Dzsong Unnal

2018. május 24. - 17:14

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy elmarad a június 12-re Szingapúrba tervezett találkozója Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel. 

Illusztráció: independent.co.uk

Döntését az amerikai elnök egy Kim Dzsong Unhoz intézett levélben jelentette be, amelyet a Fehér Ház hozott nyilvánosságra csütörtökön. Indoklásában Donald Trump arra a "borzasztó dühre és nyílt ellenségességre" hivatkozik, amely szerinte az észak-koreai vezető legutóbbi nyilatkozatából kitűnik.

Ezért - olvasható a levélben - "nem megfelelő" az időpont a hosszú ideje tervezett találkozó megtartására, amelynek egyik fő témája az észak-koreai kommunista rezsim nukleáris programjának felszámolása lett volna.

(MTI)