h i r d e t é s

Trükközéssel is csak alamizsna jut

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Trükközéssel is csak alamizsna jut

2020. november 28. - 13:19

Érthetetlen a kormány lépése: a szállodai foglalások jó részét még a november 4-én kihirdetett veszélyhelyzet kihirdetése előtt lemondták – mondta a Népszavának egy fővárosi szállodaigazgató, akit a kabinet a legújabb intézkedéséről kérdeztek. 

A kép illusztráció! - Forrás: szallasseo.eu

A szerdán késő éjjel megjelent rendelet szerint ugyanis az állam megtéríti a november 11. és december 10. közötti szállásfoglalások értékének 80 százalékát.

A látszólag előnyös kormányzati lépést az is árnyalja, hogy a beutazási korlátozások után tavalyhoz képest 60 százalékkal visszaesett a vendégéjszakák száma, ráadásul az ágazatra vonatkozó szabályok előírták: november 10-től csak munkavégzés céljából lehet szobát foglalni.

Szakmai forrásaink szerint ha valóban segíteni akarna a kormány, akkor az osztrák példa alapján nem az idei hektikus foglalásokat, hanem a tavalyi, megvalósult vendégéjszakák 80 százalékát térítené meg – lapunknak nyilatkozva korábban Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének vezetője is hasonlóan vélekedett.

Ha abból indulunk ki, hogy a tavaly novemberi forgalomhoz képest 60 százalékos visszaesés várható, valamint a kormány a várt összeg 80 százalékát térítik meg, akkor a tavalyi forgalom 32 százaléka lehet a maximum, amit az ágazatnak segítségként odaad a kabinet. Csakhogy a szolgáltatók – mint ahogyan azt a HVG is felvetette – a vártnál sokkal több, 928 ezer foglalást jeleztek a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) felé arra a 30 napra, amelyre a támogatás kérhető. – A nyár utáni visszaesést látva ez lehetetlen, biztos valami nem stimmel – kommentálta az adatot lapunknak a szállodaigazgató. Szerinte ez felveti annak a lehetőségét, hogy az ágazat „jól értesült szereplői” még a kormány bejelentése előtt fiktív foglalásokat töltöttek fel decemberig, így ugyanis nagyobb támogatást kaphatnak. Hozzátette: aki tisztességesen akar eljárni, alig juthat segítséghez, de a trükközéssel is csak alamizsna jut.

A Magyar Turisztikai Ügynökségtől megkérdeztük, hogy mivel magyarázható a foglalások magas száma, valamint hogy ez felveti-e a trükközés gyanúját. A szervezettől erre érdemben nem reagáltak, azonban azt megerősítették, hogy a foglalásokat 2020 novemberének első napjaiban rögzítették.

A héten a HVG arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel főleg a vendégházas falusi turizmus szereplői egy egyszerűsített adminisztrációs rendszert használnak, ezért nekik a foglalásokat hivatalosan nem kötelező jelenteniük, csak a megvalósult vendégéjszakákat. Megkeresésünkre az MTÜ azt közölte, hogy ezeknek a vállalkozásoknak is lett volna lehetőségük jelenteni a foglalásokat, de ha ezzel nem éltek november 8-ig, akkor utólag már nem tudják rögzíteni azokat – azaz támogatást sem kaphatnak. Megjegyezték: az ilyen típusú szálláshelyeknek csak a 19 százaléka működik, mert többségük csak szezonálisan tart nyitva. (nepszava.hu)