h i r d e t é s

Trükkös fiúk

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Trükkös fiúk

2016. június 08. - 13:31
0 komment

Na, jól kipereskedtem magam erre a hétre, foglalkozzunk kicsit nettó politikával - írja a Tuareg Blog.

Gyurcsány Ferenc és Huszti Zsolt - Fotó: dunaujvaros.com

Mondjuk Dunaújvárossal. Nem azért, mintha az Ország szempontjából volna bármi jelentősége, hanem azért, mert állatorvosi ló.

Gondolom Olvasóim többsége tudja: az állatorvosi ló az a bioszerkezet, amin az összes létező betegséget egyszerre lehet bemutatni. És Dunaújváros - illetve pontosítsunk: az ott lezajlott időközi választás - minden puzzlet összerakott. Márha valaki nem értené még mindig, miért is van Orbán Rezsim, és miért is tart mindörökké, ha azokon a szereplőkön múlik, akik a mostani bohózatbanrésztvettek. Tele van vele a net, jelentőségéhez képest százszorosan, dehát nincs olyan jelentéktelen dolog, amiből ne lehetne jelentőset faragni, ha valakik érdeke úgy kívánja. És kívánja, mint látszik. Úgyhogy én is foglalkozom vele. Szükséges is, mert annyi melldöngető ostobaságot, pártérdekű hazudozást ritkán látni, mint a téma kapcsán műveltek és művelnek. Úgyhogy tisztába kell tenni, mi is történt VALÓJÁBAN, és mi a hozzáragasztott kamuhalmaz.

Kezdjük a kályhánál. Egy vidéki város egyéni önkormányzati képviselő választása ciklusközben pimfdolog. Pláne akkor, ha tényleg nem múlik rajta semmi. Sem az Ország, sem a város szempontjából:Fidesznyik polgármester, kényelmes többségű saját képviselő-testülettel: eggyel több vagy kevesebbnem számít. Van ilyesmiből négyévnyi köztes terminusban pártucat, oda se figyelünk rá. Már ajózanabbak. Elmegy a helyi szavazók negyede, és nagyjából arra szavaz, aki a leginkább kampányol. Ha egy független jelölt jó csapatot épít, simán nyerhet, ugyanis az arányok a következők: van kábé4000 ember, aki szavazhat, ebből 1000 megy el, ez meg olyan kevés ember, hogy egy szervezett kampánybrigád akár darabra meggyőzheti különböző módszerekkel Őket, hogy rá szavazzanak. Egyországos választáson egy kampányaktivistára 10 ezer választó jut, itt, Dunaújvárosban meg egy. Teccenek érteni. Ha egy párt úgy dönt, hogy minden erejét ráfordítja, akkor az a csoda, ha nem nyer.

Kampánycsend sincs már - a Kubatov-módszerekhez igazították a választási eljárást -, így aztán ha rengeteg aktivistát mozgósítasz az ország minden részéből, az utolsó pillanatig tudod telefonon, személyesen, meg ahogy jólesik, odaterelni a pártodhoz elígérkezett választót. Mondom: minden választóra ilyen helyzetben jut egy aktivista, épp ezért puszta erőforrás-koncentráció kérdése a végeredmény. És persze épp ezért nincs köze a valós támogatottsági adatokhoz, mikor országos választáson egy aktivistára 10 ezer választó jut, ott aligha lehet személyre szóló ígéreteket, megkitudjamégmit tenni. Jókat szoktam mosolyogni, mikor időközi választásokra szoktak hivatkozni: lám-lám, mégse a Fideszé a szavazók legnagyobb része. Dehogynem, sajnos. Ugyanis az időközi választásokat a Fidesz saját táborának ébren tartására használja. Gyakorlatilag végtelen erőforrásaihoz képest minimális stábot, és pénzt mozgat meg ilyen alkalmakkor: egy vereség ugyanisjól jön, nehogy elkényelmesedjen a Fidesztábor, mert akkor a VALÓS TÉTRE menő országos szitubanotthon marad, merthát úgyis nyernek.

Ha Orbán akarta volna, akkor Salgótarján, Dunaújváros, vagy egyáltalán: bármelyik időközi választás az Övé. Egyszerűen odarendel 1000 embert, rátesz 1 milliárd forintot, azt szétosztják kézből-kézbe a szavazófülkéknél, oszt elsöprő győzelem a vége. De nem teszi. Épp azért, amit följebb mondtam:ÉRDEKE elveszteni az időközi választásokat, mert ébren tartja a szavazótáborát. A helyzet az, hogy nagyjából minden párt a helyén kezelte a dunaújvárosi időközit. Rábízták a helyi erőkre, és szartak rámagasról. Kivétel egy pártot. A DK megcsinálta azt, amit mondtam: MINDEN erőforrását mozgósította. Az egész kampányidőszakban kéklett Dunaújváros a mindehonnan odairányított pártaktivistáktól, el is büszkélkedtek vele, tessenek benézni pár DK-s fészbukcsoportba. Az egész ország DK-ja ott volt kampányolni. Ennek persze sok értelme nincs, kizárólag akkor, ha valaki nagyobb jelentőséget akar adni ennek a helyi minisztorinak, mint amit valójában ér.

A DK egy ideje a puszta létéért küzd. Értelmes, elvszerű emberei rég otthagyták, akik maradtak, azok vagy a Varjú pártigazgató által odavitt exszoci megélhetésiek, vagy nettó Gyurcsányimádók. Folyamatosan ingadozik a parlamenti bekerülési küszöb körül, és inkább lefelé megy, mint fölfelé. Úgyhogy kifundálták a nagy trükköt: minden erőt odarakunk a dunaújvárosi időközire, és amiországosan elhanyagolható erő, az egy kis helyre koncentrálva bármire elég lehet. Pláne, hogy a többi párt oda se tojik, versenytársak nélkül pedig el lehet érni jó eredményt. Najó, de mégis mit érnek azzal, ha lesz egy helyi képviselőjük egy Fidesznyik többségű és polgármesterű városban?Semmit. Már helyben. Mert természetesen a céljuk nem is dunaújvárosi, hanem országos. Bemutatni egy miniválasztást úgy, mintha az országos jelentőséggel bírna, és lenne általános jelentése is. Pedighát NINCS. Ha valaki nem értené, akkor példán: ha nekem van ezer forintom, a másiknak megegymillió, de én mind az ezret párizsira költöm, Ő meg semmit, akkor nekem lesz párizsim, neki meg nem.

Úgyhogy a DK bespájzolt párizsiból, mert mást nem érdekelt. És most épp azon görcsöl - és ezért van tele a net az egyébként jelentéktelen témával -, hogy valahogy elmagyarázza: a világ párizsiból áll. És csak abból. Mert nekik az van, azt meg teccenek ismerni: akinek csak kalapácsa van, mindent szögnek lát. A szociológiához, politológiához, statisztikához, választási matematikához minimálisan is konyítók orrvérzésig röhögik magukat Gyurcsány, meg Gréczy erőlködésén, ahogy próbálják elmagyarázni: a DK megerősödött. Erősödött egy frászt. A TELJES DK megszállt egy darab szerencsétlen városi körzetet, darabra odarángatva az urnához, akit csak bírt. Azt bizton kijelenthetjük: a DK országos mozgósítása képes 300 szavazót megmozgatni 4000 választóból, kicsit ugyan kevesebb, mint ahány aktivistájukat szerte az országból odaterelték, dehát nekik ez is eredmény. Mert amúgy meg ott állnak, ahol a part szakad. 8 millió választópolgár közül a közvéleménykutatók által mért adatok szerint 3 százalékon. Jó trükk volt azért.

Hátha valaki beveszi. 

tuareg.blogspot.hu