h i r d e t é s

Trócsányinak is jutott pulykapénz

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Trócsányinak is jutott pulykapénz

2017. december 20. - 12:12

Több százezres év végi jutalmak is előfordultak Pintéréknél az átlag 408 ezer forint volt. - írja az mno.hu.

Trócsányi László. Forrás: MTI Fotó: Kovács Attila

Úgy tűnik, Orbán Viktor kormányfő hiába tiltotta meg néhány évvel ezelőtt, hogy állami vezetők jutalmat vegyenek fel, Trócsányi László igazságügyi miniszter nem tudott ellenállni a kísértésnek.

A Magyar Nemzet minisztériumoknak elküldött körkérdésére adott válaszokból ugyanis kiderült, hogy az igazságügyi tárcánál minden dolgozó – így a miniszter és a négy államtitkár is – 200 ezer forint értékű Ajándék Erzsébet-utalványt, valamint járulékokkal 12 100 forint értékű ajándékot kapott év végén. A csaknem ötszáz dolgozónak adott pluszjuttatás összesen több mint 150 millió forintba került.

Más minisztériumok dolgozói csak irigyelhetik ezt a bőséges karácsonyi ajándékot, hiszen a Lázár János vezette Miniszterelnökség, a Szijjártó Péter irányította Külgazdasági és Külügyminisztérium vagy a Rogán Antal alá tartozó Miniszterelnöki Kabinetiroda alkalmazottai egy forintot sem kaptak. Nem vesz fel jutalmat Orbán Viktor sem. Még az igazságügyi miniszterénél is nagyobb ajándékkal kedveskedett viszont a dolgozóknak Pintér Sándor belügyi tárcavezető.

A minisztérium válasza szerint ugyanis az 1280 dolgozó év végi juttatására csaknem 524 millió forintot költöttek járulékokkal együtt, ami azt jelenti, hogy egy főre átlagosan 408 ezer forint jutott. A pénzt Erzsébet-utalvány formájában kapták meg. Pintér Sándor saját magának nem utalt ki év végi juttatást, és ugyanígy nem kaptak semmit az államtitkárok sem.

A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint „a felelős gazdálkodásnak köszönhetően” mind a 661 dolgozó kap külön juttatást, ráadásul a tavalyinál tíz százalékkal magasabb összegben. Az „egész évben végzett kiemelkedő munka elismeréseként” 45 ezer forint értékű étkezési Erzsébet-utalványt kapnak az alkalmazottak, ennek összes költsége pedig csaknem harmincmillió forint. Az állami vezetők, tehát Simicskó István miniszter, valamint az államtitkárok és a helyettes államtitkárok nem kaptak év végi pluszjuttatást.

Igen szűkszavú választ kaptunk viszont a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, a tárca ugyanis mindössze annyit közölt, hogy a dolgozók 150 ezer forint rekreációs juttatásban részesültek. Nem tudni ugyanakkor, hogy Varga Mihály miniszter is kap-e ebből, valamint hogy milyen formában adják ezt az összeget.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban két jogcímen is osztogatták az év végi pluszjuttatásokat. A dolgozók a „kulturált munkahelyi megjelenés biztosítása” érdekében hetvenezer forintos ruházatiköltség-térítést kaptak, továbbá minden alkalmazottnak járt 130 ezer forint értékű Ajándék Erzsébet-utalvány, amit nem szelvényen, hanem kártyán vehettek át. Seszták Miklós miniszternek, valamint az államtitkároknak ennél a minisztériumnál sem járt év végi juttatás.

Balog Zoltán humánminiszter tárcájánál csak részben favorizálták az Erzsébet-utalványokat, amikor a pulykapénzről kellett dönteni, a szelvényekből ugyanis csak tízezer forint értékben kapott a 2182 fős gárda. Ennél valamivel kevesebben – 2045-en – kaptak egyszeri százezer forintot, összesen tehát 226 millió forint ment el erre a célra. Kérdéseinket elküldtük a Földművelésügyi Minisztériumnak is, ám nem válaszoltak.

A minisztériumok egyébként idén bőkezűbbek voltak, mint tavaly, 2016-ban ugyanis azt közölték, hogy nem osztottak év végi jutalmat a Földművelésügyi Minisztériumban, a Belügyminisztériumban, az Emberi Erőforrások Minisztériumában, a Nemzetgazdasági Minisztériumban, a Miniszterelnöki Kabinetirodában, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban sem.

A honvédelmi tárca dolgozói tavaly egységesen nettó 42 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt kaptak. Szintén Erzsébet-utalványt osztott 2016 karácsonyán az Igazságügyi Minisztérium, amelynek tájékoztatása szerint egységesen 250 ezer forintnyi utalványt kaptak a dolgozók.

Tavaly egyébként még igen különös javadalmazási rendszert alkalmazott a Miniszterelnökség. A tárca közlése szerint ugyanis azok a dolgozók, akiknek gyermekei nem töltötték be 14. életévüket, gyermekenként könyvet és édességet kaptak. Ajándék csokoládéra 1,9 millió forintot költöttek, könyvre 1,2 milliót.

Azok az alkalmazottak, akiknek a gyereke 14–18 éves, gyerekenként 50 ezer forintnyi ajándékutalványt kaptak. Ennek alapján összesen több mint nyolcszáz darab 50 ezer forintos ajándékutalványt rendeltek, ami ötszáz alkalmazott között oszlott meg.

Az állami szférában dolgozók év végi juttatása rendszerint elmarad a piaci cégeknél alkalmazott pulykapénz nagyságától, a Fizetések.hu tavalyi, nemzetközi kutatása szerint ugyanis a magánszektorban kétszer nagyobb bónuszt kapnak a dolgozók.

mno.hu