h i r d e t é s

Továbbra is a Fidesz vezet, de élesedik a verseny

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Továbbra is a Fidesz vezet, de élesedik a verseny

2021. augusztus 26. - 08:09

A nyári hónapokban csak kis változások történtek a pártok támogatottságában, erre jutott a Závecz Research.

A kép illusztráció! - Forrás: pixabay.com

A Fidesz a legutóbbi, júniusi pártpreferenciamérés óta csak kicsit tudott javítani: a teljes népességen belül 34-ről 35 százalékra nőtt a tábora. A biztos pártválasztók csoportjában viszont minden második szavazat a Fideszé, pontosan 50 százalékot ér el – derül ki a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet felméréséből. 

A kutatás szerint

  • a Demokratikus Koalíció támogatóinak aránya nem változott, 12 százalék.
  • A Jobbiknak májusban volt a csúcspontja, akkor 13 százalékon állt, azóta apróbb, 1-1 százalékpontos veszteségei voltak. Augusztusban 11 százalékos, ezzel az eredménnyel is jelentősen megelőzi az MSZP-t és a Momentumot.
  • Az MSZP és a Momentum egyaránt 6 százalékos támogatottságot tudhatott magáénak a nyár elején, most 5-5 százalékon állnak.
  • A Párbeszéd valamelyest javított, 1-ről 2 százalékra, az LMP maradt 2 százalékon, a Kétfarkú Kutyapárt és a Mi Hazánk Mozgalom pedig 1-1 százalékon áll.
  • A pártnélküliek aránya 25 százalék.

Forrás: Závecz Research

A biztos választók körében

  • a második helyen a DK áll 17, a harmadik a Jobbik, 13 százalékkal.
  • Az MSZP-nek 6 százaléka van ebben a körben, a Momentumnak 5 százalékos.
  • Az LMP-t, a Párbeszédet, a Mi Hazánkat és a Kétfarkú Kutyapártot az aktív szavazók 2-2 százaléka támogatja.

Forrás: Závecz Research

Továbbra is rendkívül kiélezett maradt a verseny a hat együttműködő ellenzéki párt és a Fidesz KDNP listái között. Június óta változatlan méretűek maradtak a táborok, az ellenzék megtartotta a 39, az Fidesz-KDNP a 37 százalékos támogatottságot.

Ezek az adatok azt is mutatják, hogy a páros versengés hatására mindkét politikai tömbhöz csatlakoznak újabb támogatók. Egészen pontosan, 2-2 százalék (150-150 ezer) egyébként pártnélküli választó aktivizálódik, ha Fidesz-KDNP és az ellenzék közös listája között kell döntenie.


Forrás: Závecz Research

Mivel a listák valamelyikét támogatók összesített aránya 78 százalék, nagyon úgy tűnik, hogy a választáson jövőre résztvevők már megtalálták a szimpatikus oldalt, ennél nagyobb részvétel nem várható. A kormányoldal és az ellenzék közötti jövőbeni átpártolásoknak nincsenek adatszerű jelei a felmérésekben.

A Mi Hazánk Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt leszakíthat a Fidesz-KDNP-től és az ellenzéktől is valamennyi gyengébb kötődésű szavazót – a másodlagos preferenciák alapján néhány tízezres nagyságrendben, és eléggé kiegyenlítetten. Mindezek alapján a parlamenti választás eredményét minden bizonnyal a már most meglévő szimpatizánsok mozgósítása befolyásolja majd leginkább.

Jelenleg a kormánypárti szimpatizánsok aktívabbak: a 37 százalékos (3 milliós) tábor 56 százaléka menne el voksolni – nagyjából 1,7 millióan. Az ellenzék 39 százalékos (3,1 milliós) támogatói köréből 51 százalék ígéri biztosra részvételét – 1,6 millióan.

A győzelmi várakozások visszaigazolják a szoros versenyt: A VÁLASZTÓKORÚAK 40 SZÁZALÉKA SZERINT MOST AZ ELLENZÉK NYERNÉ MEG A VÁLASZTÁST, 39 SZÁZALÉK A FIDESZT LÁTJÁK ESÉLYESEBBNEK. MINDKÉT TÁBOR EGYFORMÁN OPTIMISTA, 95-95 SZÁZALÉKUK SZÁMÍT SAJÁT OLDALUK GYŐZELMÉRE. (Index)