Amikor totális hatalmat kér, akkor nem szól másról a történet, mint arról, hogy láthatóan nem lesz Olaszország, vagy Spanyolország szintű probléma Magyarországon, mert ha ez bekövetkezhetne, Orbán sosem kérne tejhatalmat.

Nagymestere a siker kisajátításának és a baj szétterítésének!

A válsághelyzet végén egyedül akarja besöpörni a sikert és az azzal együtt járó minden további jövőbemutató járulékos hasznot. Az ellenzék már neki adta a siker lehetőségét, a mai szavazás már csak arról szól, hogy mi és miként marad az ellenzéknek.

Orbán totális hatalmától nem kell félni, hiszen minden eleme meg van neki, a legfontosabb az adóhivatal, a támogatási és pályázati rendszer, a TEK, a rendőrség, a kormányhivatalok.

Az ellenzék árnyékra vetődött, úgy, hogy közben magára zárta Orbán politikai csapdáját. Morális kérdést csinált azonnal egy minimális mozgástérből, a ¾-ből.

Ezt a moralizálást Orbán lefordította az embereknek négy szóra, - cselekvés, vagy nem cselekvés - és ezt az emberek értik. Azt, hogy Orbán visszaél a hatalmával, vagy csak egyszerűen él, az egyszerű szavazó számára mindegy, neki sem a körülményei, sem pedig az életminősége nem fog változni.

Az emberek Orbánt értik, az ellenzéket nem érthetik, mert tisztelet a kivételnek (Szombathely, Budapest 2. kerület, 11. kerület), semmi olyat nem sikerült felmutatni, ami reményként vagy példaként megjelenhetne az emberek előtt.
Orbánnak nem kell a teljes hatalom, csak és kizárólag a politikai cirkuszhoz és a politikai haszonszerzéshez, amint győzelmet hirdethet a vírus felett, teátrálisan vissza fogja adni a felhatalmazást, azt állítva, hogy ez volt a győzelem kulcsa és ezt nem értette meg az ellenzék.

Ennyi, az ellenzéknek, mert Orbán az „alkalmasságát” és az általa irányított szervezet „hatékonyságát” egy éles csatában bizonyítja, amelyet csak egy akadékoskodó ellenzék sopánkodása próbált befeketíteni.