– Milyen törvény az, amely azért büntet, mert végigdolgoztam az életemet, miközben folyamatosan ápoltam az egész napos felügyeletet igénylő, súlyosan sérült gyermekemet? – teszi fel a kérdést Schilling Magdolna.

Ő egyike azon néhány ezer, immáron nyugdíjas szülőnek, akik – mivel aktív korukban teljes állásban vállaltak munkát, hogy legalább a minimális anyagi feltételeket megteremtsék családjuknak, s ezért teljes nyugdíjat kapnak – nem részesülnek sem a gyermekek otthongondozási díjában (GYOD), sem a tartós ápolást végzők időskori támogatásában (TÁVIT). Ellentétben azokkal, akik egyáltalán nem dolgoztak, illetve csak 4 órás állást vállaltak beteg gyermekük gondozása mellett.

A GYOD összege az idei évtől 200 ezer forint havonta, a TÁVIT-é 50 ezer, vagyis az érintettek havi negyedmillió forinttól esnek el, csak azért, mert aktív korukban a nehezebb utat, vagyis a teljes munkaidős állást választották.

– Minden létező helyre írtunk már ez ügyben levelet, de vagy nem foglalkoztak velünk, vagy a törvényt citálták – legyint Schilling Magdolna. – Pedig el lehet képzelni, milyen anyagi helyzetben vannak azok a szülők, akik negyven-ötven éve gondozzák napi szinten a sérült gyermekeiket. Milyen állást lehetett ilyen kötöttség mellett vállalni? Mégis dolgoztak, akkoriban ugyanis nem volt semmilyen állami támogatás. A nyugdíjunk most ennek megfelelően egy embernek is kevés lenne, de az állam azt is elvárja, hogy ebből a gyermekeinkről is gondoskodjunk. Hiszen az ő 60-70 ezres rokkantnyugdíjukból képtelenség lenne megélni is, nemhogy gondozót fogadni.

Egy gondozó munkájáért átlagosan óránként 2000-2500 forintot kell fizetni, vagyis egy nap akár 20 ezer forintba is kerülhet, s az állandó gondozás, vagyis amikor egész nap fizetett segítő van a jellemzően már 40-50 éves sérültek mellett, a legoptimálisabb esetben is 250-300 ezer forint havonta.

– A GYOD és a TÁVIT ezt éppen fedezné – jegyzi meg Schilling Magdolna, hozzátéve: „de nem kapjuk, mert a törvény szerint a teljes nyugdíj már egyfajta jogcím, amit állami ellátásban kapunk. Még azok sem kaphatják, akik maguk is rokkantnyugdíjasok.”

A Népszava megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, arra kértek választ, miért szenved hátrányt, aki aktív korában, hogy el tudja tartani a családját, teljes állás mellett gondozta súlyosan fogyatékos gyermekét, illetve, hogy tervezik-e, hogy jogszabályi változtatással kiterjesztik rájuk is a törvényt?

A minisztérium kitért a lap kérdései elől, s válaszában csak definiálta a GYOD-ot és a TÁVIT-ot. Ez alapján előbbi olyan pénzbeli ellátás, amely a keresőtevékenység kiesését kompenzálja, s annak a jogosultnak jár, akinek nincs lehetősége teljes munkaidőben keresőtevékenységet folytatni, tehát úgynevezett jövedelmet pótló ellátás, amelyeknél alapelv, hogy a kieső jövedelmet csak egyféle jogcímen lehet pótolni. A TÁVIT pedig azoknak jár, akik tartósan, legalább 20 éve ápolják beteg gyermeküket, és emiatt korlátozottan, legfeljebb naponta 4 órában tudtak keresőtevékenységet folytatni, s a célja, hogy kiegészítse az ilyen szülők nyugdíját. – Pedig már a TÁVIT is óriási segítséget jelentene, hiszen olyan helyzetben vagyunk, hogy havi 50 ezer forint is komoly előrelépés lenne – állítja Schilling Magdolna.

Gyors fejszámolás után kiderül, nem is lenne elképesztő összeg, ha az érintett néhány ezer szülőre is kiterjesztenék a támogatást: havi szinten talán százmillió, évente pedig cirka másfél milliárd forinttal terhelné meg a költségvetést. Ekkora összegért egy valamirevaló NER-vállalkozó szinte már le sem hajol.

Tovább harcolhat az Emmi a súlyosan sérült gyerekeket gondozó szülőkkel

Bár az érintett szülők úgy érezhették, sok évi küzdelem után végre megoldódik gondozásra szoruló, felnőtt gyermekeik elhelyezése, a Kásler Mikós vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) lapunk értesülése szerint még a fellebbezésen törheti a fejét.

A Fővárosi Törvényszék december elején precedens jellegű, bár egyelőre nem jogerős ítéletet hozott a súlyosan sérült gyerekeket gondozó szülők ügyében. A bíróság – ahogyan arról lapunk elsőként beszámolt – kimondta, az állam nem hagyhatja magukra a súlyos-halmozott fogyatékossággal élő embereket és az őket gondozó szülőket, s arra kötelezte az államot, hogy azonnal hozzon létre támogatott lakhatási férőhelyeket az érintetteknek, szüleik számára pedig – az elszenvedett súlyos lelki szenvedéseik miatt – fejenként ötmillió forint nemvagyonikár-térítést fizessen.

Schilling Magdolna, az Emmi és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) ellen pert indító hat érintett szülő egyike óriási eredménynek nevezte a négy év pereskedés után megszületett ítéletet. „A bíró minden oldalról körüljárta a témát, részletesen megindokolt mindent, egyszerűen nem tudom elképzelni, mit lehetne rajta megfellebbezni” – mondta a Népszavának.

A családok 2015-ben fordultak az SZGYF-hez, mivel az idős, nem ritkán 80 év feletti szülők már nagyon nehezen látták el súlyos fogyatékossággal élő gyermekeiket, de azt sem akarták, hogy évtizedek óta velük, a családban élő gyerekeik vidéki – sokszor a fővárostól 200-300 kilométerre fekvő – intézetekbe kerüljenek. A főigazgatóság mondvacsinált okokkal lesöpörte kérésüket, mire hat szülő a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével beperelte az SZGYF-et, illetve az Emmit. Hosszú pereskedés után a Fővárosi Törvényszék verdiktje végül kimondta, az állam azzal, hogy nem tart fenn a törvényeknek megfelelő ellátási formákat, súlyosan megsértette az érintett családok emberi méltóságát, magánélethez való jogát, és egyenlő bánásmódhoz való alapjogát.

Megkeresték az Emmit, kíváncsiak voltak rá, megfellebbezik-e az ítéletet? A minisztérium nem reagált a Népszava kérdésére, más forrásból viszont úgy értesült a lap, a tárca – kihasználva, hogy még a régi Polgári Törvénykönyv alapján zajlott-zajlik az eljárás – az utolsó pillanatig halogatta az ítélet átvételét. Erre így csak január elején kerítettek sort –, így február elején dől majd csak el, hogy a verdikt jogerőre emelkedik-e, vagy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik a per. (Népszava)