h i r d e t é s

Történelmi ismeretterjesztő sorozat, aminek nem sok köze van a történelemhez

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Történelmi ismeretterjesztő sorozat, aminek nem sok köze van a történelemhez

2015. november 25. - 10:02
0 komment

A Spektrum új sorozatára egyszerűen nincsenek szavak – csak az értetlenség, hogy ez a műsor miként kerülhetett képernyőre.

Forrás: magyarnarancs.hu

„A történelem olyan, mint egy házibuli: rettentően szórakoztató, de utólag senki sem tudja, mi is történt pontosan” – ezzel a szellemesnek szánt gondolattal nyit a Spektrum új ismeretterjesztő sorozata, és ekkor még a néző azt is hajlandó megbocsátani, hogy a történelmet éppenséggel egy házibulihoz hasonlítják - írja a Magyar Narancs.

Később már minden jóindulat elvész – mert igen, a történelem szórakoztató, míg a Brutális történelem egyáltalán nem az. Persze, látni, hogy mit szerettek volna létrehozni: valami hasonlót, mint a méltán népszerű Állítólag…, csak éppen történelmi kérdéseket állítva a középpontba. Bár ez esetben semmiképpen sem úgy kellene indítani, hogy a műsorvezető azt ordítja a kamerába, hogy ők az unalmas történelemórák helyett készítenek műsort. Olyan műsort, amelynek semmi köze sincs a történelem valódi arcához, hiszen láthatólag a műsorvezető ismeretei sem terjednek túl a vonatkozó Wikipédia-szócikkeken.

Dózsa György kivégzését például grillezés segítségével akarják demonstrálni, ám az egésznek semmi értelme, hiszen újdonságot közben nem mondanak: nagy valószínűséggel egy általános iskolás is többet tud az 1514-es parasztháború végéről, mert ő legalább felkészült.

Itt viszont senki sem készült fel: a Brutális történelemnek nincs célja, ha csak azt nem tekintjük célnak, hogy a műsorvezető és segédei remekül szórakozhassanak, miközben a guillotine alá tesznek egy disznót. Valamiféle értelem egyedül a második rész elején tűnik fel, amikor egy bicikli segítségével érzékeltetik, hogy a harci szekerek közel sem olyanok, mint a Ben Hurban. Aztán rögtön vissza is áll az eredeti állapot: az öncélú ökörködés állapota.

Ha mást nem is, azt mindenképpen sikerülhet elérnie a sorozatnak, hogy sokakban ellenszenvet ébresszen a történelem iránt.

Vetítik szombatonként 16.00-tól a Spektrumon

 

magyarnarancs.hu