h i r d e t é s

Tőkés, Zuschlaggal hozta összefüggésbe Kövért!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Tőkés, Zuschlaggal hozta összefüggésbe Kövért!

2016. december 07. - 19:07
0 komment

Tőkés László nekiment Kövér Lászlónak - írja az Index.

Kövér László a magyar Országgyűlés elnöke a Fidesz választmányi elnöke az MPP tiszteletbeli elnöke a december 11-i romániai parlamenti választások kapcsán tartott fórumon a partiumi Nagyvárad katolikus kultúrházában 2016. november 29-én. A Fidesz-KDNP támogatja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) együttműködését - mondta Kövér László. - Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egy nagyváradi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy ő maga elmegy ugyan szavazni vasárnap (romániai parlamenti választás), de jó lelkiismerettel aligha lehet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros, Bihar, vagy Hargita megyei jelöltlistájára szavazni "annak a tudatában, ahogy azt az opportunista, megújulásra és megigazulásra képtelen RMDSZ összeállította".

Az EP-képviselő csalódottságának adott hangot − fogalmaz az MTI − amiatt, hogy Kövér László, az Országgyűlés elnöke részt vett az RMDSZ kampányában,

amelyet nemrég ő maga nevezett bolsevik gyökerű pártnak.

Kövér László korábbi RMDSZ ellenes kirohanásai után idén aktívan részt vett a romániai kampányban, és hangsúlyozottan támogatta az RDMSZ-es jelölteket. Kövér szerint az erdélyi magyarságnak félre kell tennie a sérelmeket, esélyt kell adnia a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) összefogásával felálló parlamenti képviseletnek. Sepsiszentgyörgyön azt is elmondta, hogy éppen azért vállalta, hogy személyesen vesz részt a magyar összefogás listáját indító RMDSZ kampányában, hogy akik korábban az RMDSZ-szel kapcsolatos kételyeit osztották, azok most is megfontolják a szavait.

őkés László most úgy fogalmazott, hogy Kövér László Biharban olyan jelöltek mellett korteskedett,

akik meglopták a magyar államot, a magyar adófizetőket,

és a Gyurcsány-rendszer legfőbb támogatói voltak Erdélyben.

Olyan mintha én elmennék Magyarországra, és Simon Gáborral vagy Zuschlag Jánossal tartanék kampányülést a Fidesszel szemben

− magyarázta Tőkés.

Arra utalt, hogy a Bihar megyei RMDSZ vezetői által létrehozott Mecénás Alapítvány egy olyan nagyváradi Ady-központ építésére fordította a magyar államtól nyert támogatást, amit azóta le is bontottak, és az RMDSZ Bihari vezetői látták vendégül Nagyváradon Gyurcsány Ferencet és pártja több más vezető politikusát.

őkés László kijelentette, a védnöksége alatt működő Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a megkérdezése nélkül hozta azt a döntést, hogy nem indul el a vasárnapi parlamenti választásokon. Hozzátette: nem tartja helyesnek ezt a döntést.

Azt is megjegyezte: az RMDSZ oktalannal riogatja az erdélyi magyar választókat azzal, hogy nem éri el a választási küszöböt, mert korábban gondoskodott róla, hogy a választójogi törvénybe olyan alternatív küszöb is bekerüljön, mely mindenképpen biztosítja a parlamenti jelenlétét.

index.hu