h i r d e t é s

Többen szeretnének kormányváltást

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Többen szeretnének kormányváltást

2022. március 21. - 08:34

A megkérdezettek 42 százaléka annak örülne, ha a választás után az összefogott ellenzék venné át az ország vezetését, míg ennél valamivel kevesebben (39 százalék) remélik a Fidesz-kormányzás folytatását – derül ki a Publicus Intézet Népszava megbízásából készített közvélemény-kutatásából.

Fotó: MTI/ Kovács Tamás

A reprezentatív felmérés szerint az összes megkérdezett ötöde bizonytalan ebben a kérdésben.

A kormányváltó hangulat azonban jelenleg erősebb, mint az Egységben Magyarországért pártszövetség támogatottsága, mert arra a kérdésre, hogy melyik pártra szeretne szavazni április 3-án, a megkérdezettek 32 százaléka nem adott határozott választ. Ez a magyarázat arra, hogy a kormányváltásban reménykedő relatív többség ellenére a Fidesz-KDNP vinné el a voksok pontosan egyharmadát (33 százalékát), míg az ellenzéki összefogás két százalékkal kevesebbet kapna (31), és más párt a néhány százalékos eredményével nem is jutna be a parlamentbe. A támogatottsági görbe egyébként azt mutatja, hogy az ukrajnai háború kitörésekor (február 24-én) a kormánypárt még 5 százalékpontos előnyben volt az ellenzéki összefogáshoz képest, ami mára 2 százalékra olvadt úgy, hogy a Fidesz-KDNP 33-ra csökkent, az ellenzéki tömb pedig, egyet javítva, 31 százalékra jött föl.

Hasonló eredményeket hozott a közelmúltban több közvélemény-kutató cég felmérése is, bár az adatok nem mindig összehasonlíthatók az eltérő kérdésfeltevés miatt. Az Idea Intézet március elején végzett kutatása a választókorú népességben 40 százalékos Fidesz és 37 százalékos ellenzéki támogatottságot mért, a Republikon március 1-jén közreadott felmérése pedig fej-fej melletti küzdelmet mutatott 40 és 39 százalékos eredménnyel. A Medián hasonló kutatása február végén készült és nagyobb arányú kormánypárti támogatottságot jelzett. A biztos pártválasztók között is hasonló arányokat látunk a különböző közvélemény-kutatóknál. (Népszava)