h i r d e t é s

Több tucat fideszes képviselő is fityiszt mutatott az Orbán-kormánynak

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Több tucat fideszes képviselő is fityiszt mutatott az Orbán-kormánynak

2022. február 09. - 06:29

Pontosabban Varga Mihály pénzügyminiszternek, aki évek óta küzd a készpénzhasználat visszaszorításáért. Ennek ellenére a 199 országgyűlési képviselőből 2021 végén cash-t magánál tartó 49-ből 37 volt kormánypárti. - írja az mfor.hu

A kép illusztráció! - Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adata szerint 2021-ben 500 milliárd forinttal több cash volt forgalomban 2021 végén, mint egy évvel korábban, 7800 milliárd. Az abszolút mennyiségnél is sokatmondóbb, hogy míg a 2008-as válság előtt még a forgalomban lévő készpénz az ország által megtermelt GDP 8 százalékára rúgott, addig ma már a 15 százalékára – ez az arány csak öt EU-tagországban magasabb.

Pedig Varga Mihály pénzügyminiszter – a Magyar Bankszövetséggel összhangban – már évek óta szorgalmazza a készpénzhasználat csökkentését, már csak a gazdaság „kifehérítésének” a szándékával is. Mint azonban a fenti adatok mutatják, szavaik eddig jobbára süket fülekre találtak.

Méghozzá az Országgyűlésben is. Hiszen 2021 végén együttesen több mint félmilliárd forint értékben tartottak készpénzt maguknál a parlamenti képviselők – derül ki a január végéig beadott vagyonnyilatkozataikból. Ez közel 11 millióval kevesebb, mint egy évvel korábban, ami biztató, hiszen az országos növekvő trenddel szembemegy, ám az alig valamivel több, mint két százalékos csökkenés azért nem egetrengető. 

A 199 képviselő csaknem egynegyede, összesen 49 vallott cash-ről (közülük L. Simon László még augusztus végén, mivel július 31-ével a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatójává nevezték ki, s ezért lemondott képviselői mandátumáról). Egy évvel korábban még kettővel többen voltak, azaz 51 honatya, illetve -anya rendelkezett cash-hel, vagyis e téren is találunk némi pozitívumot. 

A minimálisnak tekinthető csökkenés úgy jött ki, hogy míg öten az összes készpénzüktől megváltak, addig hárman is pont tavaly gondolták úgy, hogy jobb, ha megtakarításaikat inkább „párnacihában” vagy „befőttes üvegben” tartják.

Ami igazán fájó lehet a kormánynak, illetve pénzügyminiszterének, az az, hogy a fideszesek a parlamenti patkóban elfoglalt kétharmados súlyuknál nagyobb arányban reprezentáltak a készpénzesek 49 fős táborában, miután az ő háromnegyedük a kormánypártok delegáltja – 34 fideszes, 3 pedig KDNP-s. Rajtuk kívül 4 MSZP-s, 3 jobbikos, 2 DK-s, valamint ugyancsak 2 független és az egyszem német nemzetiségi honatya, Ritter Imre vallott készpénzről.

A készpénzállományukat lenullázó képviselők közül négy fideszes, egy pedig MSZP-s – legalábbis a 2021 végi állapot szerint. Hiszen utóbbi nem más, mint Bangóné Borbély Ildikó, akiről néhány hete derült ki, hogy behazudta a diplomáját, ezért a szocialista párt kizárta a soraiból, egyúttal felszólította, hogy távozzon a T. Házból.

A kormánypártiak között két ismertebb személy is található. Az egyik Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Rogán Antal miniszter helyettese, a másik pedig Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

A tavaly készpénzbirtokossá vált három képviselő mindegyike fideszes. Közülük a Miniszterelnökségen rövid karriert befutott – ott alig hét hónapig államtitkár – Horváth István egyenesen 10 millió forinttal „robbantott”. Ám még így sem ő volt az, akinek a cash-pozíciója a legnagyobb mértékben növekedett 2020-ról 2021-re. Hanem a Jobbiktól 2018 októberében függetlenedett Apáti István.

A tavalyelőtt és tavaly is készpénzzel rendelkezettek közül összességében huszonegyen gyarapították ezen állományukat. Köztük olyan emblematikus kormánypárti képviselők sem hallgattak a pénzügyminiszterükre, mint Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, az ő helyettese, Kubatov Gábor, aztán az Orbán-család ügyvédjeként ismert Bajkai István, valamint Lázár János. Hozzájuk két ismert MSZP-s csatlakozott: Hiller István, a második Gyurcsány-kormány oktatási és kulturális minisztere, volt pártelnök, továbbá Mesterházy Attila, aki egykoron szintén irányította a szocialista pártot.

Velük szemben tizenhatan csökkentették a készpénzállományukat egy év alatt. A legnagyobb mértékben, 20 millióval a már említett német nemzetiségi képviselő, Ritter Imre. E táborba tartozik a korrupciós botrányba keveredett Völner Pál, aki – ambivalens módon  – 2021 végén 1,5 millió forinttal kevesebb, 2 milliós cash-ről számolt be.  

Míg kilencen hagyták, hogy az infláció rontsa a pénzeik értékét, lévén, hogy fillérre ugyanannyi készpénzről számoltak be most, mint egy éve. (mfor.hu)