h i r d e t é s

Több százan ereszkedtek térdre George Floydra emlékezve a Szabadság téren

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Több százan ereszkedtek térdre George Floydra emlékezve a Szabadság téren

2020. június 07. - 18:03

Maroknyi ellentüntető próbálta megszavarni a rasszizmus és erőszak ellen felvonulókat Budapesten

BLM - Forrás: Jeti Válasz / YouTube

Több száz ember gyűlt össze vasárnap a fővárosban, az amerikai nagykövetség közelében, hogy a rendőri intézkedés közben megfojtott afroamerikai férfire, George Floydra emlékezzenek, a tragédiát felidézve pedig a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen tiltakozzanak.

A program szervezői, köztük a zenész Gregory G Ras már az esemény meghirdetésekor arra figyelmeztettek, hogy a járványhelyzet miatt tüntetést nem lehet tartani, kegyeleti rendezvényt azonban igen, mert az nem tartozik a gyülekezési törvény hatálya alá.

A résztvevők nagy többsége maszkot viselt, a megemlékezés pedig békés keretek között, zenék bejátszásával, rövid felszólalásokkal zajlott le; volt, aki azt hangsúlyozta, hogy nem a politikusok, hanem az emberi természet az ellenség, és a közösen felépített, romlott rendszert csak együtt tudjuk megváltoztatni. A rendezvényről a Mérce adott élő videóközvetítést.

A résztvevők 8 perc 46 másodpercig térdeltek a földön: ennyi ideig küzdött hasztalanul az életéért George Floyd, akit rendőr gyilkosa a nyakára térdelve fojtott meg.

Floyd utolsó szavai - „Nem kapok levegőt” - világszerte tüntetések és a Black Lives Matter mozgalom jelszavává váltak, mert kifejezik a hatósági erőszak, az elnyomás és a társadalmi igazságtalanságok okozta képletes légszomjat is. A férfi halála után tüntetéssorozat robbant ki az Egyesült Államokban, a tiltakozás átterjedt Európára, Ázsiára és Ausztráliára is, hiszen a rendőri brutalitásnak mindenütt vannak áldozatai.

A Szabadság téri megemlékezést a rendőrség nem oszlatta fel, ahogy a Deák téren megrendezett szurkolói megemlékezés esetében sem tették, bár utóbbin rasszista, uszító kijelentések is elhangzottak. A Floyd-megemlékezést három ellentüntető – a 444.hu szerint az Identitás Mozgalom aktivistái – próbálták megzavarni „European Lives Matter!” feliratú táblákkal, de őket a rendőrök igazoltatták és elküldték. (nepszava.hu)