h i r d e t é s

Több száz ügyvéd tiltakozik a hajléktalan-törvény miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Több száz ügyvéd tiltakozik a hajléktalan-törvény miatt

2018. október 21. - 08:38

Már több mint 300 ügyvéd írta alá azt a petíciót, amely a hajléktalanság kriminalizálása ellen tiltakozik.

Forrás: parbeszedmagyarorszagert.hu

„A hajléktalanság nem bűn és nem szabálysértés. A hajléktalanság a legszörnyűbb helyzetek egyike, amelybe ember kerülhet” – áll a felhívásban, amelyet Dr. Ésik Sándor ügyvéd indított el, és amelynek aláírói folyamatosan gyűlnek.

A petíció kiemeli, hogy a jogszabály rossz „és nem lett volna szabad” megszületnie, illetve hogy a rendőrségnek és a büntető igazságszolgáltatásnak nem az a feladata, hogy helyettesítse a megfelelő szociális ellátórendszert, illetve a hajléktalan embereket segítő állami és önkéntes szervezetek munkáját.

A petíció szerzője emellett kilátásba helyezi, hogy a bíróság is lehet bátor, és felfüggesztheti az eljárásokat, majd az Alkotmánybíróság elé utalhatja az ügyeket.

Ám – szól a szöveg – „azt látjuk ugyanis, hogy a bíróság nemhogy nem észleli, hogy ártatlan embert ítél el, hanem azt az alapvető, minden ügyben, minden bírót kötelező szabályt sem sikerül megtartania, hogy a vádlottat nem alázzuk meg.”

És ilyenkor egy ügyvéd első gondolata:

„Bojkottálni kell ezt az egészet, aztán oldja meg a bíróság kötelező védős ügyben ügyvéd nélkül ha tudja.”

Vagyis a petíció, amelyhez máris több mint 200 támogató csatlakozott, bojkottot helyez kilátásba, amennyiben a bíróság nem függeszti fel azt az embertelen gyakorlatot, hogy a hajléktalan embereket megalázza és elítéli.

„Bíró kollégák, most rajtatok a sor. Ne jussunk el odáig, hogy az ügyvédeknek bojkottot kelljen hirdetni. Jogászok vagyunk, mindannyian, kivétel nélkül arra esküdtünk, hogy a Törvény útján fogunk járni.”

A petíció itt érhető el.

merce.hu