h i r d e t é s

Több mint száz helyen szüntetné meg a háziorvosi ügyeletet az Orbán-kormány

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Több mint száz helyen szüntetné meg a háziorvosi ügyeletet az Orbán-kormány

2022. november 09. - 07:17

Hatalmas átalakítás jöhet, ami azt jelentené, hogy hétköznaponként 90 ezer emberre jutna egy orvos.

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

Komoly egészségügyi átalakításra készül a kormányzat, a Népszava pedig visszatérően szivárogtat a hozzá eljutó információk alapján a tervből. A lap szerdai számában arról ír, hogy a kormány a háziorvosi ügyeleti rendszert sem hagyná érintetlenül: Budapest kivételével az egész országban az Országos Mentőszolgálatnak szerveznék ki a feladatot, ennek az átalakításnak a részletei pedig most kerültek nyilvánosságra egy OMSZ-koncepcióból.

A kormány tervei szerint a jövőben országosan 81 járásnak lenne 102 ügyeleti központja a jelenlegi nagyjából 300 helyett. Ebből 21 csak gyermek, 21 csak felnőtt ellátóhely, 60 pedig vegyes, a felnőtteket és a gyermekeket is fogadó lenne.

Megyénként állítanának fel 3-4 úgynevezett Járási Sürgősségi Alapellátási Központot is, több megyében pedig a mostani tucatnyi orvosi ügyeleti pontból pusztán néhány maradna meg. Ez azonban a koncepciót bíráló szakértők szerint a kisebb falvakban komoly problémát jelenthet.

Az új rendben a háziorvos reggel nyolctól délután négyi kellene, hogy a saját rendelőjében ügyeljen, négytől este tíz óráig, valamint hétvégén és ünnepnapokon pedig beosztható lenne a járási egészségügyi központba ügyelni.

A Népszava azt írja, hogy este tíz óra után, a teljes ügyeleti időben pedig “az Országos Mentőszolgálat diszpécserközpontja osztályozza a feladatokat és jelzi a háziorvos számára a helyszínre vonulási igényt”. A mondat értelmezését jelenleg a szakmai szervezetek is csak találgatják.

A koncepció azonban a lap szerint már nem tartja szükségesnek, hogy az ország valamennyi járásában működjön alapellátási ügyelet. Ahol pedig marad ilyen pont, ott az adott járás háziorvosai saját asszisztenseikkel fogadnák az ügyeleti helyszínen a betegeket. Este tíz után másnap reggel nyolcig a sürgősségi feladatokat orvos, mentőtiszt, vagy diplomás, úgynevezett kiterjesztett hatáskörű ápoló végezné, az ő munkáját pedig további ápoló és sofőr is segíteni, szükség esetén helyszínen látnák el a beteget.

Eddig nagyjából 40 ezer lakosra jutott egy orvos, ha azonban ez a terv valósul meg, akkor hétköznaponként 90 ezernek, hétvégénként 60 ezernek jutna egy orvos.

A Népszava egy listát is közzétett azokról a településekről, ahol a koncepció szerint megszűnnének az alapellátási ügyeletek:

  • Abádszalók, Abaújszántó, Abony, Adony, Albertirsa, Andocs
  • Balatonboglár, Balatonföldvár, Balkány, Bátaszék, Biatorbágy, Biharkeresztes, Borsodnádasd, Budaörs, Bugyi, Bük
  • Csokvaomány
  • Demecser, Dorog, Dunaharaszti, Dunavarsány, Dunavecse
  • Elek, Emőd, Ercsi
  • Fegyvernek, Felsőzsolca, Fót
  • Gesztely, Gyömrő
  • Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúsámson, Halásztelek, Harkány, Héhalom, Hévíz
  • Jánoshida, Jánossomorja
  • Kaba, Káloz, Kecel, Kelebia, Kisbárapáti, Kiskunlacháza, Kistarcsa, Komádi
  • Lajosmizse, Létavértes
  • Maglód, Mátraszentimre, Mélykút, Mindszent, Múcsony
  • Nádudvar, Nágocs, Nagymaros, Nagyvenyim, Nyékládháza, Nyírábrány
  • Ócsa, Őriszentpéter, Örkény
  • Pálháza, Pécel, Pilis, Pilisvörösvár, Polgár, Polgárdi, Pomáz
  • Rakamaz, Recsk, Rudabánya
  • Sajószentpéter, Simontornya, Solt, Sülysáp, Szabadszállás, Százhalombatta, Szendrő, Szigethalom
  • Szigetszentmiklós, Szirmabesenyő
  • Tahitótfalu, Tápiószele, Tarpa, Tiszacsege, Tiszaföldvár, Tiszalök, Tiszalúc, Tompa, Törökkoppány, Túrkeve
  • Újfehértó, Újhartyán, Üllő
  • Vajszló, Vámospércs, Veresegyház
  • Zalakaros, Zsámbék.

(hvg.hu)