h i r d e t é s

Több mint 2.5 millió forint adományt gyűjtöttek a Pető Intézetnek a karácsonyi körhintával 

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Több mint 2.5 millió forint adományt gyűjtöttek a Pető Intézetnek a karácsonyi körhintával 

2021. december 30. - 14:17

Az Allee, a látogatóival karöltve már hosszú évek óta rendszeresen támogatja a társadalmi szempontból jelentős szervezeteket, alapítványokat, leginkább a XI. kerületben.

Idén decemberben az Allee különleges módját választotta, hogy vásárlóit adományozásra kérje december 1. és 24. között.

A bevásárlóközpont földszinti átriumában egy karácsonyi körhintát állítottak fel, melyet boldogan vettek birtokba a gyerekek. A körhintára egy jelképes adományért cserébe ülthettek fel a legkisebbek, de természetesen lehetőség volt nagyobb értékű adományok felajánlására is, hogy azzal a Pető Intézet Alapítvány munkáját támogathassák.

Az Allee választása idén azért esett a Pető Intézet Alapítványra mert az intézet dolgozói a járványhelyzet ellenére is kitartóan végzik munkájukat a mozgáskorlátozott kisgyermekek rehabilitációja területén, és az adománygyűjtő munkát, sok más szervezethez hasonlóan sajnos, a pandémia idén is nagy mértékben korlátozta.

- Köszönjük az Allee és kiemelten a XI. kerületi lakosok, valamint a bevásárlóközpont látogatóinak nagylelkű segítségét, hiszen az összegyűlt adomány révén lehetővé válik, hogy a korábbi közös kezdeményezésből felépített játszótérre a gyermekek fejlődése szempontjából fontos kültéri, fejlesztő sporteszközök érkezzenek – fogalmazott Baranyai Dorisz, a Pető Intézet Alapítvány Kuratórium elnöke.

- Örülünk, hogy a helyi közösség részeként ismét egy kedves és megindító akciót indíthattunk útjára, és hogy látogatóink ilyen nagy számban és ekkora mértékben tartották fontosnak, hogy kifejezzék támogatásukat. Bár a fő hangsúly a helyszíni adományozáson volt, külön felhívtuk a figyelmet az alapítvány számára történő közvetlen utalás lehetőségére is, hogy még több adomány érkezhessen a Pető Intézethez.
Már tervezzük a jövő évi aktivitásainkat, és biztosak vagyunk benne, hogy a jótékonysági akciók jövőre sem fognak elmaradni – emelte ki László Kata, az Allee marketing menedzsere.

A vidám program és adományfelajánlási lehetőségen túl sokan karácsonyi fotóháttérként használták a körhintát, de sok influencer is részt vett az akció népszerűsítésében. A kezdeményezés megnyítóján Liptai Claudia és férje, Pataki Ádám is részt vett, hogy személyes jelenlétükkel felhívják a figyelmet az adományozás fontosságára.

Az Allee az adományokból befolyt teljes összeget a Pető Intézet Alapítványhoz juttatja el.