h i r d e t é s

Több gyereket is gumibottal ütött meg egy iskolaőr

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Több gyereket is gumibottal ütött meg egy iskolaőr

2022. november 11. - 09:55

Vádemelés lett az iskolaőr fegyelmezési módszeréből

A kép illusztráció!

Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség a megyeszékhely egyik iskolaőre ellen, aki több renitens diákot is megfélemlített, bezárta őket az irodájába, néhányukat pedig gumibottal bántalmazott – az esetről dr. Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség sajtószóvivője tájékoztatta a szon.hu-t.

A lap beszámolója szerint tavaly december 13-án az egyik osztályban biológiaóra volt, és a tanár arra kérte a vádlottat, hogy az órát zavaró három fiút kísérje ki a teremből. A nő ezt meg is tette: a portához kísérte őket, ahol azt mondta nekik, hagyják ott a mobiltelefonjaikat. Ezután bekísérte őket a saját irodájába, az ajtót kulcsra zárta, mindhárom vádlottat letérdepeltette, majd kinyújtott tenyerükre ráütött a gumibottal. Ezután levetette velük a cipőjüket, és a talpukra is rávágott a gumibottal – az ütésektől a diákok testén bőrpír keletkezett.

Ugyanezen napon az egyik tanterem előtt elhaladva hangoskodást hallott. Bement a terembe és azt kérte a tanulóktól, nevezzék meg a hangoskodót. Ennek nem tettek eleget, ezért egy diákot kihívott a folyosóra, s felszólította, hogy mondja meg, ki kiabált. Erre a tanuló nem volt hajlandó, ezért a vádlott az irodájába kísérte. Az ajtót kulcsra zárta, a diákot letérdepeltette, majd gumibottal a kezére ütött.

Pár perccel később az egyik tanteremben két diák papírgalacsinnal dobálózott, mire a tanár segítséget kért a felettesétől. A tanteremnél megjelent a vádlott is, aki ezeket a tanulókat is bekísérte az irodájába. Felírta az adataikat, majd megfenyegette őket, hogy ha még egyszer ilyet csinálnak, nem ússzák meg ennyivel. Az egyik diákot kiengedte, a másik diákot, egy fiút viszont a gumibottal megütött.

Az ügyészség több bűncselekménnyel is vádolja a nőt, így bántalmazás közfeladatot ellátó személy eljárásában bűntettével és személyi szabadság megsértésének bűntettével is. Az egyik diák, a sérülései miatt magánindítványt is előterjesztett, ezért könnyű testi sértés miatt is vádat emeltek ellene. A vádiratban az ügyészség azt indítványozta, hogy ha a büntetlen előéletű vádlott beismerő vallomást tesz, és nem kéri a tárgyalás megtartását, a bíróság ítélje két év börtönbüntetésre, melynek végrehajtását három évre függessze fel.

2020. szeptember elsején jelentek meg az iskolaőrök a magyarorzági oktatási intézményekben, azóta összesen 480 esetben kellett intézkedniük – írta az ORFK a Népszavának még áprilisban. Az akkori adatok szerint 491 intézmény csatlakozott az iskolaőri programhoz. Az iskolaőrök fegyvert nem viselhetnek, kényszerítő eszközöket – bilincset, rendőrbotot – azonban igen. Az adatközlésig négy esetben indult büntetőeljárás olyan iskolaőrökkel szemben, akik túllépték a jogkörüket.

Összességében azonban pozitív tapasztalatai vannak a rendőrségnek: az intézményvezetőktől kapott visszajelzések alapján az ORFK szerint az iskolaőrök jelenléte nagyban elősegíti a zavartalan oktatást és erősíti a tanulók és pedagógusok biztonságérzetét. (24.hu)