h i r d e t é s

Több ezren tüntettek Pozsonyban a korrupció ellen

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Több ezren tüntettek Pozsonyban a korrupció ellen

2017. április 19. - 06:46

Néhány ezer fős, túlnyomó többségében fiatalok alkotta tüntetési menet vonult át kedden késő délután Pozsony óvárosán korrupcióellenes intézkedéseket követelve, illetve "elég volt Ficóból" és "Jobb országot" jelszavakat skandálva - írja a Propeller.

Fotó: Gettyimages/EZA / 24.hu

A Facebookon rövid idő alatt megszervezett tüntetést két középiskolás fiatal kezdeményezte, arra hivatkozva, hogy ilyen módon akarnak hangot adni a "Szlovákiában egymást követő korrupciós ügyek" miatti elégedetlenségüknek.

A megmozduláson a szervezők és a városi rendőrség egybehangzó becslése szerint mintegy ötezren vettek részt, a menet a pozsonyi Hviezdoslav térről indult a Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terére, a rendezvény mintegy másfél órán át tartott. A téren fellépő szónokok beszédeikben többnyire az országban "elterjedt korrupciót" ostorozták, ugyanakkor a "társadalom tarthatatlan és a szélsőségességek térnyerését elősegítő" helyzetéről beszéltek.

A tüntetés résztvevőinek ötezres száma Pozsonyban viszonylag magasnak számít, tekintve, hogy az elmúlt években ennél több embert csak a két évvel ezelőtt a bevándorlás és "Európa iszlámosítása" ellen rendezett tüntetés mozgatott meg. Pozsonyban a tavalyi év folyamán is több "korrupció-ellenesként" meghirdetett megmozdulást tartottak, ám ezeken a – rendszerint ellenzéki pártok által szervezett – tüntetéseken – legfeljebb csak néhány száz főt ért el a résztvevők száma. A mostani megmozdulás viszonylag magas létszámának jelentőségét némileg árnyalja, hogy Szlovákiában az oktatási intézményekben ma még tart a húsvéti szünet, s a megmozdulások helyszínén népszerű könnyűzenei előadók is felléptek.

Bár a tüntetési menetet a szervezők "politikamentes rendezvényként" hirdették meg, a megmozdulást a pozsonyi törvényhozás két nagyobb ellenzéki pártja, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) valamint az ugyancsak erőteljesen kormánykritikus Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) mozgalom is támogatásáról biztosította, így tett a napokban a pártalapítástól nyilvánosan elzárkózott Andrej Kiska államfő is.

A rendezvény "apolitikus" jellegét ugyancsak megkérdőjelezi annak a memorandumnak a tartalma, amelyet a pozsonyi kormányhivatalnak kézbesítettek a szervezők, s amelyben egyebek mellett – az ellenzék által huzamosabb ideje támadott és többször is visszahívni próbált – Robert Kalinák, belügyminiszter illetve az országos rendőrfőkapitány és egy különleges ügyész menesztését követelték.