h i r d e t é s

Több ezer lélegeztetőgépre keres vevőt a külügyminisztérium

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Több ezer lélegeztetőgépre keres vevőt a külügyminisztérium

2020. október 29. - 06:14

A hvg.hu értesülései szerint 8 ezer gépnek keresnek gazdát.

Orbán Viktor 2020. március 24-én - Forrás. Orbán Viktor Facebook oldala

Azt a feladatot kapták a külügyi tárcától a magyar külképviseletek, hogy próbáljanak meg eladni nyolcezer lélegeztetőgépet - értesült a hvg.hu, amelyet részben megerősített a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium.

Összesen 16 863 darab gépet vettek a koronavírus-járványra hivatkozva a külügyi tárca beszerzői az első hullám alatt, amikor még Orbán Viktor miniszterelnök szerint is, a legrosszabb forgatókönyv esetén elegendő lett volna 8000 készülék. Az eszközök megvásárlása a nyilvánosság kizárásával 300 milliárd forintot költöttek el, ami szakértők és ellenzéki politikusok, de még a közvélemény részéről is feszültséget váltott ki.

Részben azért, mert a 444-nek egészségügyi szakemberek úgy becsülték, hogy maximum 3000 intenzíven fekvő beteget tud ellátni egyszerre a magyar egészségügy a jelenlegi személyzettel. Részben pedig azért, mert több érdekes ügylet is kísérte a beszerzést: mint a Napi.hu megírta, Szlovéniában kormányválságot idézett elő, hogy az ottani elemzők szerint irányítottan és túlárazva vásárolta volna meg a gépeket a kormányzat, amihez képest Magyarország kétszer drágábban vásárolta meg a szlovén Geneplanettől a visszamondott eszközöket. Ugyanígy az a szlovák cég, amelyiktől a külügy vásárolt soha nem foglalkozott respirátorok értékesítésével, valamint a vásárlás után egy wyomingi amerikai céghez került, amelynek ismeretlen a tulajdonosa.

A kormány a 16 ezer gépes beszerzés kapcsán elmondta, hogy a járvány első hulláma komoly verseny volt a piacon, nem voltak biztosak abban, hogy minden eszközt leszállítanak a számukra, ezért rendelték túlmagukat. Az ár kapcsán ugyanígy az öldöklő versenyre hivatkoznak. De jelezték már a nyár elején is, hogy a felesleges eszközöket eladják. Az állomány már leapadt: júliusban a kormány 20 darab lélegeztetőgépet ajándékozott a Kirgiz Köztársaságnak, augusztus végén pedig arról is döntöttek, hogy Kárpátaljára is küldenek 50 berendezést, a múlt héten pedig Csehországnak ajándékoztak 150 darab eszköt.

Most a külügy már eladni próbálja a felesleget: azt a feladatot kapták a külügyi tárcától a magyar külképviseletek, hogy próbáljanak meg eladni nyolcezer lélegeztetőgépet - értesült a hvg.hu. A portálnak a tárca részben megerősítette az információt, mint írták a "stratégiai készleteken felüli gépeket" valóban megpróbálják értékesíteni, ez a folyamat jelenleg is zajlik. Nem közölték viszont a konkrét mennyiséget, és hogy milyen típusú gépeket adnak el.

Arra viszont kitértek a válaszban, hogy szerintük, ahogy az első hullámban, úgy most is egyre több országban jelent problémát a lélegeztetőgépek hiánya. (napi.hu)