h i r d e t é s

Tim Gábor kampánya sikerült, jövő héten már Clio Cup Europe-ban versenyez

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Tim Gábor kampánya sikerült, jövő héten már Clio Cup Europe-ban versenyez

2022. július 02. - 15:28

A vanyarci, hétszeres bajnok autóversenyző karrierje során először jött el olyan év, mikor nem tudott versenyautóba ülni. Menedzserével hiába próbált támogatást szerezni, és hiába várták a pilótát több nemzetközi bajnokságba, ez az év úgy tűnt, hogy versenyzés nélkül fog eltelni. 

Végül többek biztatására közösségi adományozásba kezdtek és a szurkolók a kitűzött cél közel dupláját adták össze. A támogatásoknak köszönhetően Tim Gábor így július 9-10-én már a Hungaroringen veszi fel újra a sisakját, Európa legnagyobb mezőnyével futó Clio Cup Europe bajnoksághoz csatlakozik.

"Még mindig felemás az érzésem. Egyik felem majd fel robban a boldogságtól, hogy ennyien az ügy mögé álltak, és kérdés nélkül küldték az adományokat. Döbbenten láttuk, hogy nő napról napra a támogatóink száma, hogy érkeznek a felajánlások. Az autót lényegében el fogják lepni a patronálók nevei és a cégek logói!" - kezdte Tim a köszönet nyilvánítást.

A Clio Cup Europe idén kilenc fordulóból áll, a bajnokság negyedik állomása lesz a magyarországi, július 9-10-én az International GT Opennel érkezik a márkakupa. A tavalyi évben összesen 110 indulója volt a bajnokságnak, és idén is hatalmas létszámmal fut a sorozat, melynek az élmezőnye tapasztalt, rutinos pilótákból áll.

"Nem így akartunk versenyzési lehetőséghez jutni. Mindig meg tudtuk valahogy oldani, de az idei évre már semmi lehetőségünk nem maradt. Hiába házaltunk, hiába tárgyaltunk, hiába pályáztunk, mindenhol néma csend volt a válasz. Eljött a pillanat, mikor azt éreztem, biztos, hogy kell nekem ezt tovább csinálni? A menedzserem, Bende Imi nem tudta feladni, vele találtuk ki, akkor induljon el a közösségi adományozás. Aztán felrobbant az összes közösségi oldalam. Egy hétvégére akartunk a saját keretünk mellé a hiányzó büdzsét összeszedni, de közel megdupláztuk azt. Hihetetlen érzés." - mondta Tim Gábor.

A magyarországi versenyen a francia GM Sport hátterével indul a magyar versenyző. A csapattal való kapcsolat kialakulásáról és a kampányról beszélt Bende Imre.

"Télen még TCR sorozatok felé nézelődtünk. Jöttek is jó ajánlatok, igaz nem itthonról, külföldről. Tényleg jó ajánlatok, messze piaci ár alatt, olyan csapatoktól, akiknek az eredmény fontos lett volna. De nem tudtunk támogatókat találni. Utána jött az ötlet, hogy, ha nem egy idény, legalább egy, lehetőleg hazai versenyt megpróbálunk összerakni. A Clio Cup Europe már régóta látókörünben volt. Nagyon erős bajnokság, hatalmas mezőnnyel. Itt sikeresnek lenni igazi sportérték, ami számunkra kiemelten fontos. Nem kupákat gyűjtünk, versenyezni szeretnénk. A bajnokság szinte összes csapatával egyeztettem, és természetesen az élmezőny csapatai jóval drágábbak voltak, mint akik a mezőny végén vannak. Szerencsére, egy középmezőnybeli csapattal tudtunk nagyon jó árat megbeszélni. Nekik és nekünk is jó, ha Gabi megmutatja, hogy versenyképes a csapat. Én persze remélem, hogy megmutatja!"

A GM Sport három autóval érkezik Magyarországra, versenyzőik általában a 10-15. helyen szoktak szerepelni. Tim reméli, hogy ennél többet is tud mutatni a francia csapattal.

"Mentem már kupás Clio-val, igaz nem ezzel, hanem a régebbi modellekkel. Mindegyiket szerettem és jól is tudtam teljesíteni velük. Bizakodó vagyok, de azt látni kell, két nagyon rövid edzésünk lesz, ami után már jön is az időmérés. Valószínűleg 5-6 tiszta köröm lesz, mert túl nagy a mezőny. Ennyi időm lesz megismerni az autót, a csapatot, a gumikat, és utána már minden élesben történik majd. Mivel szombaton is lesz időmérés és verseny, majd vasárnap is, azt várom, hogy főleg a második nap lehetek eredményesebb. Azt a célt tűztem ki magam elé, legalább az egyik futamon a top5-be szeretnék kerülni. Na jó, igazából egy dobogóban reménykedem." - latolgatta esélyeit Tim.

Mivel a magyarországi hétvége költségeit sikeresen összeadták az adományozók, sőt még azon felül is, felmerül a kérdés, lehet-e folytatni ezt a bajnokságot? Erre már a menedzser válaszolt.

"Nehéz kérdés. Ha jól sikerül kijönnünk a Hungaroringes hétvégéből, nem törik a kocsi és akár még pénznyereménnyel járó helyezések valamelyikén sikerül végezni (első 10 kap jutalmat), akkor már látni fogjuk, mennyi maradt, mennyit kell még előteremteni. Szerencsére a Hungaroring után nyári szünet jön és csak szeptemberben lesz a folytatás, addig azért lesz időnk. Minden csak a magyarországi versenyeken dől el. Az első és legfontosabb ez a hétvége, amiből a legtöbbet kell kihozni!"

Végezetül Tim még kitért az adományozókra és háláját fejezte ki.

"Őszintén, mikor év elején láttuk, hogy semerre nem tudunk menni, úgy voltam, hogy a sisakom a szögre akasztom. Ha hét bajnoki cím - amiket tényleg erős bajnokságokban szereztem - nem elég, akkor semmi nem elég. Nem születtem az élet szebbik oldalára, autószerelőként, egy kis községből érkezve mit akarok én itt autóversenyezni? De látva, hogy a községemtől kezdve, Vanyarc több lakója, volt és aktív autóversenyzők, pályabírók, a sportszakma, szurkolók, vállalkozások álltak mögém, közel 300 névvel és logóval az autómon olyan újult erőt érzek magamban, mint karrierem kezdetén. Újra tudok hinni abban, hogy van még helyen az autósportban. Akik adományt küldtek, nemcsak pénzt adtak, hanem hitet is." - zárta Tim a mondanivalóját.

A magyarországi hétvégét a Hungaroringen személyesen vagy élő közvetítés formájában is nyomon lehet majd követni.